Hogyan hívta el Jézus a tanítványait? Milyen lelki tanulságokat fedezhetünk fel Lk 9:1-6 és Mt 10:5-15 versei alapján ezzel kapcsolatban?

Lukács három lépésből álló folyamatként ír az apostolok megbízásáról. Először Jézus egybehívta őket (Lk 9:1). Az elhívás ugyanolyan fontos a keresztény misszió szempontjából, mint amilyen fontos a keresztény szótárban. Mielőtt teológiai fogalommá válna, személyes tapasztalatnak kell lennie! Az apostoloknak meg kellett hallgatni Őt, aki hívta őket, oda kellett menniük hozzá, hogy együtt legyenek és maradjanak is a társaikkal. Az eredményes misszió kulcsfontosságú eleme az egység, és ehhez szükséges az elhívó iránti engedelmesség és a teljes elköteleződés. Másodszor Jézus „erőt és hatalmat” adott nekik (Lk 9:1). Jézus sosem küldi ki üres kézzel megbízottait. Azt sem várja el tőlünk, hogy saját erőnkből legyünk a képviselői. A tőle kapott megbízatás teljesítéséhez nem elég a műveltség, a kultúra, a rang, a vagyon vagy az intelligencia. Egyedül Krisztus képesít, szerel fel és ad erőt. Az „erő” görög szava itt a dynamis, amelyből a dinamó, vagyis az áramfejlesztő (fény forrása) szavunk ered, illetve a dinamit, az energiaforrás, ami hegyeket képes szétrobbantani. Az az erő és az a tekintély, amit Jézus ad, elég a gonosz hatalmának megtöréséhez és céljainak meghiúsításához. Jézus az erőforrásunk. „Az Isten akaratával együttműködő emberi akarat mindent meg tud cselekedni. Amit Isten parancsára kell tennünk, azt az Ő erejével meg is lehet tenni. Amikor parancsol, képességet is ad parancsa teljesítésére” (Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest, 1999, Advent Kiadó. 228. o.).

Harmadszor Jézus „elküldte őket, hogy prédikálják az Isten országát, és betegeket gyógyítsanak” (Lk 9:2, ÚRK). A prédikálás és a gyógyítás kéz a kézben jár egymással. A tanítványok küldetése az volt, hogy az emberek egész lényéről gondoskodjanak – testükről, elméjükről és lelkükről egyaránt. A bűn és Sátán az egész embert ejtette foglyul, ezért az egész embernek kell Jézus megszentelő hatalma alá kerülnie. A tanítványság útja csak akkor járható, ha életünket teljesen, maradéktalanul átadjuk Krisztusnak, és nem engedjük, hogy bármi is közénk álljon. Sem arany, sem ezüst, sem apánk, sem anyánk, sem házastársunk vagy gyerekünk, sem élet, sem halál, sem a ma lehetőségei, sem a holnap vészhelyzetei nem állhatnak a tanítvány és Krisztus közé. Csakis Krisztus, az Ő országa és az elveszett világ felé szóló bizonyságtétel számít!

„Semmit az útra ne vigyetek” (Lk 9:3). Milyen alapelvet fejez ki ez az igevers, amit nagyon fontos megérteni és személyesen tapasztalni?