TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

„Jézus Krisztus emberi természetével kapcsolatosan kerüljünk minden olyan kérdést, ami félreértésre adhat okot! Az igazság közel van a puszta vélemények ösvényéhez. Amikor Krisztus emberi természetéről beszélünk, nagyon kell vigyáznunk minden kijelentésre, különben szavainkat másképp értelmezik, mint ahogy kimondtuk, így szem elől tévesztjük vagy homályosan kezdjük látni azt az egyértelmű és különleges egyensúlyt, ami természetében az emberit és istenit ötvözi. Születése Istentől származó csoda volt… Soha, semmilyen körülmények között nem szabad annak legkisebb benyomását sem keltenünk, hogy Krisztusban a romlottságnak bármilyen foltja, az arra való hajlamnak nyoma lett volna, vagy bármely területen behódolt volna a bűnnek. Megkísértetett mindenben hozzánk hasonlóan, mégis szentnek nevezi az Írás. Megmagyarázhatatlan rejtély marad, miként lehetett Krisztus bűn nélküli, holott mindenben megkísértetett, ahogyan mi is megkísértetünk. Krisztus testté válása mindig rejtély volt és az is marad” (Ellen G. White megjegyzései, The SDA Bible Commentary. 5. köt., 1128-1129. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Olvassuk el a fenti White idézetet Krisztus emberi természetéről! Szembe kell néznünk azzal, hogy Jézus emberi és isteni természete hatalmas igazság, amit – legalábbis ebben az életben – sosem fogunk teljesen, mélységeiben felfogni. Ahogy írta is: „Krisztus testté válása mindig rejtély volt és az is marad.” Tehát miért kell őrizkednünk attól, hogy szigorú ítéletet mondjunk azokra, akik nem feltétlenül értelmezik pontosan úgy ezt a „rejtélyt”, mint mi?

2. Gondolkozzunk el a megdicsőülés hegyén történteken! Amikor már csaknem bekövetkezett ez az üdvtörténeti jelentőségű esemény, mit tettek a tanítványok, akik Jézussal a hegyen voltak? Aludtak! Milyen szempontból jelképezhet ez bennünket is, akár egyénileg, akár gyülekezeti szinten, akik szintén egy nagy üdvtörténeti esemény, nevezetesen Jézus második eljövetele előtt állunk?

3. Olvassuk el és gondoljuk át, amit Jézus önmagáról mondott! Miért hibás logikai szempontból az az érvelés, hogy Jézus csupán nagy ember, jeles próféta vagy kimagasló lelki vezető volt? Miért csak az a két lehetőség van, hogy vagy elfogadjuk mindazt, amit magáról mondott, vagy pedig csak őrültnek, olyasvalakinek gondoljuk, aki nagyon becsapta magát? Miért nincs más eshetőség Jézus személyével kapcsolatban?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2015. 2. negyedév

Lukács evangéliuma

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: