Olvassuk el Lk 4:5-8 verseit! Miért akarta Sátán rávenni Jézust arra, hogy őt imádja? Mi volt itt a tét?
Az imádat kizárólag Istent illeti meg. Ez az, ami a teremtményt örökre megkülönbözteti Teremtőjétől. Lucifer mennybeli lázadásának egyik sarkalatos pontja az imádat kérdése volt. Törekvését jól összefoglalják Ézs 14:13-14 versei: feljutni a mennybe, trónját az ég csillagai fölé emelni, hasonlóvá lenni a Magasságoshoz. Tehát gyakorlatilag megkísérelte azt a tekintélyt bitorolni, ami egyedül a Teremtőt illeti meg, soha egyetlen teremtményt sem, bármilyen nagy tisztsége lenne is.
Ebben az összefüggésben jobban megérthetjük, mi is történt ennél a kísértésnél. Amikor Jézus éppen kezdeni készült a szolgálatát, hogy visszavigye az embereket Isten uralmának és tekintélyének védelme alá, Sátán felvitte Őt egy hegy tetejére, panorámaszerűen elvonultatta előtte a világ országait, és egyetlen „egyszerű gesztust” kérve cserébe, felajánlotta azokat neki: „Azért ha te engem imádsz, mindez a tied lesz” (Lk 4:7).
Sátán megpróbálta Krisztus figyelmét elvonni isteni küldetéséről, rávenni arra, hogy a pompával és dicsőséggel törődjön, és ezért mindössze egy térdhajtást kért tőle. Most újra azt a tekintélyt és imádatot próbálta megszerezni, amit a mennyben nem kapott meg.
Figyeljük meg, miként utasította el Krisztus a kísértőt, teljes megvetéssel a hangjában: „Távozz tőlem, Sátán” (8. vers)! Az imádat és az azzal járó szolgálat csakis a Teremtő Istent illeti meg. Így szól az ihletett írás Mózesen keresztül: „Halld Izrael: az Úr, a mi Istenünk, egy Úr! Szeressed azért az Urat, a te Istenedet… Féljed az Urat, a te Istenedet, ő néki szolgálj” (5Móz 6:4-5, 13). Sátán hazugságaira és alattomos cselvetéseire egyetlen jó válasz létezik: ha elhatározzuk, hogy hittel és engedelmesen követjük Istent.
Mindannyian kerülhetünk szembe olyan kísértésekkel, amelyek kikezdik a hitünket, még ha „jelentéktelen dolgokról” van is szó. A munkánk, egy egyetemi vizsga, az előléptetés vágya talán arra késztetne, hogy alkudjunk meg a szombat kérdésében. Köthetünk-e ilyen üzletet?
![]() |