AZ ÖNTELT EMBER TETTEI

Az alázat pozitív tulajdonság és áldásokat hoz, az viszont veszélyes és átkokat von maga után, ha az emberből hiányzik ez az erény. Miután Példabeszédek könyve 30. fejezete az alázat megszerzésére bátorít a jutalmait és a gyümölcseit bemutatva, komoly figyelmeztetést mond az önteltséggel járó veszélyekről.

A szülőkre mondott átok (Péld 30:11, 17). Agur ezzel a kérdéssel kezdi, ami az arrogancia legsúlyosabb tettének minősül, amikor a gyermek megveti azt, akitől az életét kapta. Érdemes megjegyezni, hogy a parancsolatok közül egyedül a szülők tiszteletéhez és áldásához kapcsolódik az élet ígérete (2Móz 20:12; Ef 6:2-3), és e parancsolat megszegőit halálbüntetés terheli (2Móz 21:15, 17).

Önigazultság (Péld 30:12, 20). A magukat igaznak képzelő bűnösök helyzete azért rossz, mert megmaradnak bűnükben, magukat tisztának hiszik, mintha nem lenne szükségük bűnbocsánatra. Éppen ezért alapvetően fontos a bűnvallás a bűnbocsánat elnyeréséhez (1Jn 1:9). A laodiceaiak gazdagnak, okosnak, jólöltözöttnek mondják magukat, és fogalmuk sincs róla, hogy valójában szegények, vakok és mezítelenek. Isten azt tanácsolja nekik, hogy tőle szerezzék meg mindazt, ami nyomorult helyzetükön javíthat (Jel 3:14-18).

„Itt egy olyan népet mutat be az Ige, akik büszkélkednek lelki ismereteik és fölényük javaival. Viszont nem reagálnak az Istentől érdemtelenségük dacára kapott áldásokra. Tele vannak lázadással, hálátlansággal és megfeledkeznek Istenről, aki továbbra is úgy bánt velük, ahogy a szerető, megbocsátó apa kezeli hálátlan, tévútra tért fiát. Ellenálltak kegyelmének, visszaéltek Istentől kapott kiváltságaikkal, megvetették a kapott lehetőségeket és nagy megelégedettségbe süppedtek, siralmas hálátlansággal, üres formalitással, képmutató őszintétlenséggel” (Ellen G. White: Faith and Works. [Hit és cselekedetek.] 83. o.).

Megvetés (Péld 30:13-14). Egyáltalán nem tetszetős az öntelt emberről rajzolt kép. Az arcáról lerí a büszkeség, csakhogy az arrogancia nem marad meg csupán ott: megmutatkozik azokkal szembeni megvető viselkedésében, akikről azt gondolja, hogy alatta vannak. A „fogak” és „zápfogak” (Péld 30:14) hasonlata érzékelteti, hogy milyen rosszak a tetteik valójában.

Gondolkodjunk el azon, hogyan bánunk másokkal, különösen azokkal, akiknél talán többre tartjuk magunkat (hiszen a legtöbben érzünk ilyesmit időnként, nem igaz?)! Hogyan lehet ezen változtatni? Hogyan tanúsíthatunk olyan alázatot, ami szükséges ennek a rossznak a helyrehozatalához?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2015. 1. negyedév

Példabeszédek könyve

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: