MINEK KÉPZELED MAGAD?

Olvassuk el Péld 30:1-3, 32-33 verseit! Milyen tanítás hangzik e versekből?

Itt a bölcs szinte lekicsinylően szól önmagáról, igencsak eltérően a közel-keleti uralkodók szokásos öndicsőítésétől, akik előszeretettel kérkedtek saját bölcsességükkel, tetteikkel és háborús győzelmeikkel. Még Salamonról is azt jegyzi fel az Írás, hogy „feljebb magasztaltaték Salamon király gazdagsággal és bölcsességgel a földön való minden királyoknál” (1Kir 10:23; Préd 2:10). Azután persze ott van Nabukodonozor, aki így büszkélkedett: „Nem ez-é ama nagy Babilon, amelyet én építettem királyság házának, az én hatalmasságom ereje által és dicsőségem tisztességére” (Dán 4:27)?

Mivel azonban e példabeszédek írója felméri, hogy milyen kevés is a tudása valójában, a felfuvalkodott kérkedést bolondságnak nevezi. A héber nábél szót úgy fordíthatjuk, hogy „bolond”. Ez volt a neve Nábálnak, akinek a viselkedése jó példa a balga gőgösségre (1Sámuel 25. fejezet). A felfuvalkodottságot jelző kérkedés magában hordozza a megaláztatás, ebből következően pedig a harag és a küzdelem lehetőségét. Pál apostol a gyülekezet egyes tagjait „eszteleneknek” nevezte, mert bölcsnek tartották magukat, sőt, ami még rosszabb, dicsekedtek is vele (2Kor 11:18-19).

Olvassuk el Lk 18:9-14 szakaszát! Miért könnyebb a farizeushoz hasonlítani, mint gondolnánk? Hogyan győződhetünk meg arról, hogy nem esünk bele mi is ebbe a csapdába, még a legrejtettebb módon sem?

Sajnálni kell azokat, akik dicsekszenek (egyébként általában ezzel leplezik a bizonytalanságukat). Ez mutatja, hogy mennyire becsapják saját magukat, milyen tudatlanok valójában.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2015. 1. negyedév

Példabeszédek könyve

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: