AMIT A SZÁNKBA TESZÜNK

Nem véletlen, hogy az első emberi kísértés az étellel volt kapcsolatos (1Móz 3:3). Az engedetlenség és a tiltott dolog elfogyasztása révén jutott be világunkba a bűn meg a halál (1Móz 3:1-7; Róm 5:12). Arról a biztos tényről sem szabad megfeledkeznünk, hogy egy szörnyű és lealacsonyító történet keretében említi a Biblia először a borivást (1Móz 9:21).

Hogyan ecseteli Péld 23:29-35 szakasza az alkoholfogyasztás hatását?

Ugyan ki ne látta volna már, hogy mennyire ártalmas az alkohol? Persze nem mindenki lesz részeges, aki szeszes italokat fogyaszt. Viszont az alkoholisták nem is gondolták volna, hová jutnak, amikor az első korty lecsúszott a torkukon.

„Kétségbeejtő helyzetben van az az ember, aki rászokott a szeszesitalok fogyasztására. Nem lehet vele értelmesen beszélni, nem lehet rávenni, hogy tagadja meg magától ezt a kedvtelést. Gyomrát és elméjét is betegség támadja meg, akaratereje gyengül és képtelen uralkodni a kívánságon. A sötétség erőinek fejedelme olyan szorításban tartja, amiből nincs ereje kitépni magát” (Ellen G. White megjegyzése, The SDA Bible Commentary. 3. köt. 1162. o.).

Olvassuk el Péld 23:1-8 szakaszát! Miért fontos uralkodni az étvágyunkon?

Ez a tanács jóval túlmutat az étkezést érintő illemszabályokon. A bibliai szöveg figyelmeztetés azoknak, akik igencsak szeretnek enni, nagy étvágyúak (Péld 23:2). Különösen erős az a hasonlat, hogy kést tegyen a torkára az ember. Nemcsak az étvágy kordában tartására figyelmeztet, hanem azt is érzékelteti, hogy az egészségét, sőt még az életét is veszélyezteti az, aki túl sokat eszik! Péld 23:1 versében a héber bin szó azt jelenti, hogy „jól meggondol” (RÚF). Azt fejezi ki, hogy az ember körültekintően mérlegeli, mit fogyaszt el a különféle ételek közül. Salamon ezt a szót használta akkor is, amikor bölcsességet kért, hogy „tudjon választást [bin] tenni a jó és gonosz között” (1Kir 3:9). Az ihletett író nemcsak az étvágy feletti uralomra gondolhatott. Tanácsa vonatkozhat a bankettekre és a társaság kedvéért való italfogyasztásra, amikor arra késztetik az embert vagy talán ő maga is érez rá kísértést, hogy kívánja „csemegéit” (Péld 23:3).

Gondoljunk egy olyan ismerősünkre, akinek az életét tönkretette az alkohol! Miért kellene elegendőnek lenni egyetlen ilyen példának is ahhoz, hogy megértsük, védenünk kell a szervezetünket ettől a méregtől?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2015. 1. negyedév

Példabeszédek könyve

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: