A SZEGÉNYEK MEGRABLÁSA

Mi ellen óv Péld 22:22-23 és 23:10 verse?

Mindig is helytelen a rablás, ez a tiltás viszont kimondottan arra vonatkozik, hogy nem szabad a szegényeket és az elnyomottakat meglopni, hiszen ők igen kiszolgáltatottak. Reménytelen helyzetben vannak, ezért Isten különösen odafigyel rájuk (2Móz 22:21-27). Eszünkbe jut Dávid esete, aki megölette Uriást, hogy elvegye (elrabolja) a feleségét, aztán meg Nátán példázata a kisbárányról (2Sám 12:1-4). Nem egyszerű bűntény a szegények megrablása, hanem vétek „az Úr ellen” (2Sám 12:13). Olyantól elvenni, akinek kevesebb van, mint neked, az még a lopásnál is rosszabb – hitványság. Azt gondolják a rablók, hogy Isten nem látja, mit tesznek?

Péld 22:23 verse arra utal, hogy még ha a tolvajt nem is éri utol az emberi igazságszolgáltatás, Isten bizonyosan megfizet neki. Lehetséges, hogy a Megváltóra, a Goélra (Péld 23:11) tett utalás a végidei ítéletre céloz (Jób 19:25).

Tehát azoknak szól ez a figyelmeztetés – mint a többi is, amit a Bibliában olvashatunk –, akik csak a tetteik azonnali „hozadékával” törődnek, a hosszú távú következményeket figyelmen kívül hagyva. Javakra tesznek szert, mások kárán növelik a birtokaikat, céljaik eléréséért pedig hajlandóak csalni vagy akár gyilkolni is. Lehet, hogy most élvezik, amihez tisztességtelen módon jutottak, később azonban megfizetnek érte. Ennek az érvelésnek nem csak az a célja, hogy elrettentse a tolvajt. Azt is kifejezi, hogy erkölcsi értékeink sok szálon kötődnek Isten mindenek felett való uralmához.

Ateisták a következő feliratot tetették ki Londonban a városi buszokra: „Valószínűleg nincs Isten. Ne aggódj többé, csak élvezd az életet!” Sokféleképpen lehetne válaszolni erre, de most gondolkodjunk el erről: ha nem lenne Isten, akkor valóban nincs miért aggódniuk a szegények megrablóinak, akik most büntetlenül megúsznak mindent. Akkor mindazoknak, akik rettenetes dolgokat követtek el látszólag büntetlenül, valóban sikerül megúszniuk! A világban történő szörnyű igazságtalanságok láttán hogyan ad némi megnyugvást az Istenbe és az ítélet ígéreteibe vetett hit?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2015. 1. negyedév

Példabeszédek könyve

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: