TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

„Sátán kezdettől fogva a törvényszegésből eredő nyereséggel kecsegtette az embereket. Így csábította el, így vitte bűnre az angyalokat. Így vezette bűnbe Ádámot és Évát. Így téríti le még ma is az emberek sokaságát Isten ösvényéről. A törvény áthágásának útját kívánatosnak tünteti fel, de a ’vége a halálra menő út’ (Péld 14:12). Boldogok azok, akik – megkockáztatva az ezen az úton való járást – megtanulták, hogy milyen keserűek a bűn gyümölcsei, és kellő időben letértek a bűn útjáról” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 670. o.).

„A test és lélek gyógyítására a hálás és dicsőítő lelkületnél nincs jobb orvosság. Éppoly kötelességünk leküzdeni a búskomorságot, az elégedetlen gondolatokat és érzéseket, mint imádkozni. Ha úton vagyunk a menny felé – Atyánk háza felé –, hogyan járhatunk egész úton sóhajtozva, panaszkodva, siránkozva, mint egy gyászmenet?!

Azok az állítólagos keresztények, akik állandóan panaszkodnak, és akik a jókedvet és vidámságot bűnnek tartják, nem tudják, mi az igazi vallás” (Ellen G. White: A Nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 1998, Advent Kiadó. 175. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Beszélgessünk arról, hogy a valóságnak csak szűk mezsgyéjét láthatjuk. Mit jelent ez? Mi mindenről tudjuk, hogy létezik, pedig nem látható. Például mennyi rádióhullám (mobiltelefon hívás, műholdas program, rádióműsor) kering körülöttünk is, amelyeket nem érzékelünk! Hogyan figyelmeztet észlelésünk korlátaira ezeknek a valósága? Erre gondolva hogyan fogadhatjuk el például az angyalok létezését, noha őket sem látjuk?

2. Miért fontos tisztában lenni azzal, hogy valóban létezik emberi szabad akarat és választási szabadság, még ha végső soron minden Isten irányítása alatt van is? Látszólag egymásnak ellentmond ez a két fogalom (az emberi szabad akarat és Isten mindenek felett való uralma), pedig mindkettőt tanítja a Biblia. Hogyan tudjuk összhangba hozni a kettőt?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2015. 1. negyedév

Példabeszédek könyve

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: