AZ ÚR ÖRÖME

Olvassuk el Példabeszédek könyve 15. fejezetét! Miért igen nagy kincs az ember számára az öröm?

A Szentírás nem ígér megpróbáltatások nélküli életet. Amint Jézus is mondta: „Elég minden napnak a maga baja” (Mt 6:34). Péld 15:15 versének magyarázata szerint pedig a vidám szívű ember még a nehezebb napokat is jobban viseli. Mindenképpen jön fájdalom, szenvedés és megpróbáltatás, és általában nem válogathatjuk meg, hogy mi mikor és hogyan történik. Ami felett viszont uralmunk van, legalábbis egy bizonyos fokig az az, hogy milyen módon reagálunk a történtekre.

Olvassuk el Péld 15:14, 23 verseit! Milyen szerepe van az Úrnak ebben az örömben?

A bibliaszöveg ugyan nem említi kimondottan az öröm okát, viszont a 13. és 14. versek párhuzamos gondolata arra utal, hogy az „örvendező szív” (RÚF, ÚRK) az „értelmes szív” (RÚF). Annak a szíve ilyen, aki hisz, ezért az adott nehéz helyzeten túlnézve látja a szabadítást. Éppen ez az oka annak, hogy olyan fontos az Istenbe vetett hit. Ezért annyira meghatározó, hogy mi magunk tudjuk, a saját tapasztalatunkból meg legyünk győződve Isten létéről és szeretetéről! Akkor pedig bármilyen nehézségben legyen, akármilyen szenvedés előtt álljon is, az értelmes szívű ember képes kitartani, mivel személyesen ismeri Istent, tapasztalta szeretetét.

Péld 15:23 másik fontos gondolatot közöl. Inkább abból származik öröm, amit adunk, mint amit kapunk. A másoknak mondott jó szó örömet kelt abban, aki beszél. Ugyan ki ne tapasztalta volna már, hogy milyen jó érzés akár szóval, akár tettel, akár mindkettővel örömet szerezni másoknak? Amint a Példabeszédek könyve már korábban is kifejezte, szavaink óriási erővel bírnak, roppant sok jót, de rosszat is tehetnek. És mennyivel jobb, ha felemelő a hatása a jó szónak, nemcsak arra nézve, aki kapta, hanem annak is, aki azt mondta!

Mennyire vagyunk személyesen meggyőződve Isten jóságáról? Mit tehetnénk azért, hogy a szívünk nyitottabbá váljon e fontos igazság befogadására? Gondolj csak bele, hogy mennyivel jobb az életed, ha tisztán látod, ismered Isten szeretetének valóságát!


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2015. 1. negyedév

Példabeszédek könyve

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: