„Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam: Végezetre eltétetett nekem az igazság koronája, melyet megád nekem az Úr ama napon, az igaz Bíró; nemcsak nekem pedig, hanem mindazoknak is, akik vágyva várják az ő megjelenését” (2Tim 4:7-8).

„Amikor az Úr összeállítja ékköveit, nagy örömmel tekint az igazakra, nyíltakra, tisztességesekre. Angyalok készítik koronáikat, és a csillagokkal ékesített koronákon ragyogva tükröződik az Isten trónjáról sugárzó világosság.

Beszéljünk a mennyei dolgokról! Beszéljünk Jézus jóságáról és dicsőségéről, irántunk való múlhatatlan szeretetéről! Áradjon szívünkből a szeretet és a hála Jézus felé, aki meghalt a megváltásunkért! Készüljünk, hogy békességben találkozhassunk Urunkkal! Aki felkészül, az hamarosan az élet hervadhatatlan koronáját kapja meg, és örökké élhet Isten országában Krisztussal, az angyalokkal és a Krisztus drága vérén megváltottakkal.

A dicsőség koronáját… tette félre Isten azoknak, akik szeretettel várják a Megváltó megjelenését, akik vágyakoznak utána.

Azok nyerik el a dicsőség, a tisztesség és a halhatatlanság koronáját, akik így várakoznak. Nem kell a világ büszkeségeiről beszélni… vagy nagyjait dicsőíteni. Mindez hiábavalóság. Ha Istennek csupán az ujja érinti őket, hirtelen visszatérnek a porba. Én azt akarom dicsőíteni, ami állandó, tisztelni, ami halhatatlan, becsülni, ami soha nem múlik el: a sokkal gazdagabb koronát, mint ami földi uralkodó fejét valaha díszítette.

Azon a napon a megváltottak az Atya és a Fiú dicsőségében ragyognak majd. A mennyei angyalok arany hárfáikon játszva köszöntik a Királyt és győzelmi trófeáit – azokat, akik megmosták és kifehérítették ruháikat a Bárány vérében. Diadalmas énekszó száll fel és betölti az egész mennyet. Krisztus győzelmet aratott. Belép a menny udvarába és a megváltottak kísérik, tanúsítva, hogy nem volt hiábavaló a küldetése – szenvedése és önfeláldozása” (Ellen G. White: Maranatha. 310. o.).