Vajon miért nevezi Jakab úgy a levele olvasóit, hogy „Parázna férfiak és asszonyok” (lásd Jak 4:2-4; vö. Ézs 54:5; Jer 2:2; 3:6-10, 20; Lk 16:13)?

Jakab arra a bibliai motívumra utal, hogy Izráel Isten menyasszonya. A lelki paráznasághoz, hűtlenséghez hasonlítja azt, ha a hívők a világi szokások szerint járnak el és a világi magatartás hat rájuk. Valójában ezzel más mestert és urat választanak maguknak. Nem könnyen érthető a következő szakasz, Jak 4:5 verse, némelyek az egész Újszövetség legnehezebb részének nevezik. A görög szöveg nyelvezetének homályossága tükröződik a főbb fordításokban is. Némelyik a lélek alatt a Szentlelket érti („Féltékenyen kíván minket” a Lélek; pl. Csia Lajos fordítása). Mások az ember lelkére gondolnak: „Féltékenyen szereti (Isten) a lelket, amelynek ő adott bennünk otthont” (SZIT). Nyelvtanilag és a szövegösszefüggést tekintve ez utóbbi fordítás tűnik a legjobbnak, de a fordítástól függetlenül a vers jelentése nem nagyon világos. A mondattan és a közvetlen szövegösszefüggés gondos tanulmányozása alapján viszont így lehetne fordítani az 5. és a 6. verseket: „Vagy azt gondoljátok, hogy az Írás hiába szól az irigység ellen? A lélek, amelyet Ő adott belénk, vágyakozik, de [Isten] nagyobb kegyelmet ad. Ezért mondja: ’Isten ellenáll a kevélyeknek, de kegyelmet ad az alázatosoknak’” (Jak 4:5-6, a szerző fordítása nyomán).

Amint az 1-4. versekből világosan kitűnik, az ember lelkét (vagy „szívét”) olyan vágyak hatják át, amelyek eredendően, önmagukban ugyan nem rosszak, mégis a bűn elferdítette és a gonoszság útjára vitte azokat. Siralmas helyzetünkre a kegyelem az egyetlen igazi megoldás. A kevélyek azonban olyan helyzetbe hozták magukat, amelyben nem tudják egykönnyen elfogadni a kegyelmet. Valaki azt írta erről, hogy ahhoz hasonló, ahogy a kegyelmet kapjuk, mint amikor a koldus a vízesés alá tartja a bádogbögréjét. Csak az nyitott a kegyelem – a minden tekintetben méltatlan ember iránt tanúsított, meg nem érdemelt jóindulat – befogadására, aki alázatos, szelíd és tudja, hogy égető szüksége van Istenre. Ellen G. White így fogalmazott: „egyedül nagy szükségünk alapján tarthatunk igényt Isten kegyelmére” (Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó. 260. o.).

Most nézz magadra! Mi van benned, ami méltóvá tenne az üdvösségre? Válaszod hogyan döbbent rá arra, hogy égető szükséged van a kegyelemre az életedben? A problémánkra miért csakis a kereszt jelentheti a megoldást?