„Ha énjét valóban félreteszi az ember, akkor új és gazdag tapasztalatot szerez. A kereszt tövéhez borulva észreveszi saját hibáit, és mialatt Krisztus tökéletességét szemléli, énje jelentéktelenné zsugorodik.

Krisztus a megnyerő kedvesség tökéletességében mutatkozik meg az őszinte szemlélő előtt, és akkor az Ő formájára idomul az elme és a szív, ami aztán megmutatkozik a jellemben. Az isteni gondolat lenyomatának ott kell lennie az ember szívén és meg kell nyilvánulnia az életében. Fordulj Jézushoz ínségedben, imádkozz élő hittel, kapaszkodj bele az isteni erőbe és higgy, csak higgy, és meglátod majd Isten üdvözítését! Ha hajlandó vagy tanulni, Isten tanítani fog; ha készségesen követed, elvezet majd az élő vizek forrásához” (Ellen G. White: Testimonies to Southern Africa. [Bizonyságtételek Dél-Afrikának.] 26. o.)!

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Ismét fussuk át Jakab levelének 2. fejezetét! Alapjában véve milyen üzenet hangzik belőle annak, aki csakis Krisztus igazságának érdemeitől várja az üdvösséget?

2. Némelyek azzal érvelnek, hogy a hitről és a cselekedetekről szólva Jakab nem utal arra, amit Pál mondott a témáról, tehát a gondolatait attól függetlenül kell értelmeznünk. Mi a baj ezzel az elképzeléssel? Miért olyan fontos különösen ebben az esetben észben tartani mindazt, amit más szövegek tanítanak a hitről és a cselekedetekről? A reformáció idején a katolikus hitvédők gyakran folyamodtak Jakab leveléhez, amikor a Katolikus Egyház álláspontját védték a protestánsokkal szemben. Miért olyan fontos minden rendelkezésünkre álló szövegre építeni a tantételeinket?

3. Gyakran mondják, hogy „egyensúlyban” kell tartani a hitet és a cselekedeteket. Egyetérthetünk ezzel a kijelentéssel a mostani tanulmány fényében? Beszélgessünk erről a csoportban!

4. Miért nem említi Jakab (sem az Újszövetség többi része) azt, amikor Ábrahám megbotlott a hitben Ismáel esetében, vagy amikor Ráháb hazudott? Mi a tanulság ebből arról, hogy Krisztus igazsága befedez?