JAKAB, A HÍVŐ

Mit tudhatunk meg 1Kor 15:5-7 és ApCsel 1:14 verseiből a hatásokról, amelyek Jakabot érték, változtatva rajta?

Feltámadása után Jézus sokaknak megjelent, köztük Péternek és „a tizenkettőnek” (kivéve természetesen Iskariotes Júdást). Majd pedig egyszerre ötszáz ember előtt is megjelent. Jakab bizonyára nem volt akkor közöttük, mert Jézus külön megjelent neki is. Ez a találkozás rendkívüli lehetett, hiszen külön említést tesz róla az Írás. Arról viszont hallgat a Biblia, hogy mi történt ez alkalommal. Mindenképpen óriási hatása lehetett Jakabra, aki attól fogva hűséges követője volt Jézusnak, az egyházban pedig befolyásos vezető vált belőle.

Még mit tudunk Jakabról? ApCsel 12:16-17; 15:13-14, 19; 21:17-19; Gal 1:18-19; 2:9

Jakab csakhamar a jeruzsálemi gyülekezet egyik vezéralakja lett. Péter azonnal tudatni akarta Jakabbal, mi történt vele, miután egy angyal kimentette a börtönből (Kr. u. 44.) (ApCsel 12:17). Öt évvel később a jeruzsálemi zsinaton Jakab elnökölt, és ő jelentette ki, milyen döntést hoztak. Pál szintén őt említi elsőként, Péter és János előtt, amikor felsorolja a jeruzsálemi gyülekezet „oszlopait” (lásd Gal 2:9). Évekkel később pedig, Kr. u. 58-ban, amikor Pál megérkezett a jeruzsálemi szegények javára gyűjtött összeggel, a gyülekezetek küldöttei sorban Jakab lába elé tették le adományaikat (lásd Ellen G. White: Sketches From the Life of Paul. [Pál apostol élete nagy vonalakban.] 208-209. o.).

Minden jel arra mutat, hogy Jakabot nagy tisztelet övezte még több évtizeddel az apostolok halála után is. Annyi legenda keringett kegyességéről, hogy így emlegették: „az igaz Jakab”. Noha kezdetben komoly kételyei voltak Jézussal kapcsolatban, később mégis az őskeresztény egyház lelki óriásává nőtt.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2014. 4. negyedév

Jakab levele

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: