JÉZUS ÉS A HETEDIK PARANCSOLAT

Hogyan mélyítette el Jézus még inkább a törvény értelmét (Mt 5:27-28)? Mit jelent az, amit a 29-30. versekben mondott?

Ebben a szakaszban Jézus két parancsolatra is utalt: a hetedikre és a tizedikre. Az izraeliták azelőtt csak azt tartották paráznaságnak, ha valaki egy másik ember házastársával bonyolódott szexuális kapcsolatba. Jézus viszont rámutatott, hogy a tizedik parancsolat értelmében már a kéjes gondolatok és vágyak is házasságtörésnek számítanak. A 29-30. versekben Jézus képletesen fogalmazott. Persze mondhatná valaki, hogy jobb megcsonkítva élni itt a földön, mint elveszíteni a Krisztussal tölthető örök életet. Jézus azonban egyáltalán nem az öncsonkításról beszélt, ami ellentétes is volna más bibliai tanításokkal (lásd 3Móz 19:27-28; 21:17-20), hanem gondolataink és ösztöneink feletti uralkodásra szólított. A szem kivájását, a kéz levágását említve képletes értelemben hívta fel a figyelmet arra, hogy milyen fontos határozott döntéseket hozva, lépéseket téve védekezni a kísértéssel és a bűnnel szemben.

Mit kérdeztek a farizeusok Mt 19:3 versében? Milyen ravasz gondolat húzódott meg szavaik mögött (lásd 7. vers)? Hogyan felelt Jézus (Mt 19:4-9; vö. Mt 5:31-32)?

Mindkét igehely (Mt 5:31 és 19:7) 5Móz 24:1 versét idézi. Jézus korában létezett két rabbinikus iskola, amelyek ezt a szöveget eltérően magyarázták: Hillél úgy értette, hogy szinte bármilyen okkal megengedhető a válás, míg Sammáj szerint csak kimondottan házasságtörés miatt fogadható el. A farizeusok kelepcébe akarták csalni Jézust, szerették volna, ha vagy az egyik, vagy a másik iskola mellé áll. Arról azonban elfeledkeztek, hogy Isten eredeti tervének nem képezte részét a válás, ezért is mondta Jézus: „Amit azért az Isten egybeszerkesztett, ember el ne válassza” (Mt 19:6). Később a szívük „keménysége miatt” megkérdezték, miért engedte meg Isten, hogy „váló levelet” adjon a férfi a feleségének, ha „valami illetlenséget talál benne” (5Móz 24:1). Krisztus a házasság szentségének és állandóságának megerősítésével igazította helyre őket. Rámutatott, hogy helytelenül alkalmazták ezt a szakaszt. Isten előtt a válás egyetlen oka a „paráznaság” (görögül porneia, szó szerint „hűtlenség”).

Mennyire vesszük komolyan Jézus figyelmeztetését, amit a kéz vagy a láb levágásával stb. akart érzékeltetni? Lehetett volna még szigorúbb, amikor arra akarta felhívni a figyelmet, hogy milyen következményei lehetnek a bűnnek örök sorsunkra nézve? Jó, ha ez a példa megijeszt! Éppen azt is kell tennie!


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2014. 3. negyedév

Jézus tanításai

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: