Olvassuk el Mt 5:14-16 verseit! Mire szólítja fel Jézus minden követőjét, így személy szerint bennünket is – egyénileg és közösségileg is?

Az egész Bibliában szorosan kapcsolódik Istenhez a világosság. „Az Úr az én világosságom” (Zsolt 27:1), énekelte Dávid, János pedig kijelentette: „az Isten világosság és nincsen őbenne semmi sötétség” (1Jn 1:5). Isten a világosság forrása. Elsőként éppen a világosságot teremtette meg, mert az élethez nélkülözhetetlen a fény. A világosság és Isten közötti szoros kapcsolat miatt a Szentírás gyakran használja a világosságot az igazság, a tudás és az istenfélelem szimbólumaként. Világosságban járni azt jelenti, hogy az ember jelleme Istenéhez hasonul (Ef 5:8; 1Jn 1:7). A fény Istent jelképezi, míg a sötétség Sátánt. Éppen ezért követnek el olyan súlyos bűnt, „akik a sötétséget világossággá s a világosságot sötétséggé teszik” (Ézs 5:20). Jézus Krisztus, Isten örök Fia „az emberek világossága”, „az igaz világosság… amely megvilágosít minden embert” (Jn 1:4, 9). Egyedül Ő az a világosság, aki ráragyoghat a bűn sötétségébe borult világra. Ő gyújthat „világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének” (2Kor 4:6), vagyis a jellemének ismerete. Amikor elfogadjuk Krisztust Megváltónknak, „a világosság” gyermekei (Jn 12:36; 1Thessz 5:5) leszünk, de önmagunkból eredően nincs világosságunk. Mi is csak úgy tehetünk, mint a hold, csak tükrözhetjük a ránk sugárzó fényt. Ha engedjük, hogy Jézus átragyogjon rajtunk, nem azért fogunk jót tenni, hogy saját érdemeinkkel hivalkodjunk, hanem mert Isten dicsőítésére akarjuk elvezetni az embereket.

„Ha Krisztus szívünkben lakozik, lehetetlen elrejtenünk jelenlétének fényét. Ha azok, akik Krisztus követőinek vallják magukat… nem árasztanak világosságot, annak oka, hogy nincsenek összeköttetésben a világosság forrásával” (Ellen G. White: Krisztus követése. Gondolatok a Hegyibeszédről. Budapest, 1987, H. N. Adventista Egyház. 41. o.).

Nem volna képtelenség a meggyújtott gyertyát „véka alá… vagy az ágy alᔠrejteni (Mk 4:21)? Akkor miért teszünk mégis néha így Krisztus világosságával? A rejtőzködő tanítványnak nincs több haszna, mint egy sötét éjszakán a véka alá rejtett lámpának! Éppen ezért „Kelj fel, világosodjál, mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége rajtad feltámadt” (Ézs 60:1).

Maga a fény láthatatlan, valamiről vissza kell verődnie, máskülönben nem láthatnánk. Milyen lelki tanulságot vonhatunk le tehát ebből arra vonatkozóan, hogyan is kell megmutatkoznia a hívők világosságának?