TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

„Az egység erő, a megosztottság gyengeség. Jelentős befolyást árasztanak, akik hisznek a jelenvaló igazságban, ha egységben állnak. Sátán ezt igen jól tudja. Még soha nem volt annyira eltökélt, mint most, hogy az Úr népe között keserű szembenállást munkálva Isten igazságának hatását közömbösítse” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 5. köt. 236. o.).

„Igyekeznünk kell jót gondolni minden emberről, kiváltképp a testvéreinkről, amíg arra nem kényszerülünk, hogy mást gondoljunk. Nem szabad elhamarkodottan hitelt adni rossz híreknek, amelyek gyakran irigységből vagy félreértésből fakadnak, vagy túlzóak, esetleg a tényeket csak részben közlik” (i. m. 58l. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Hogyan bánunk azokkal, akik téves tanokat követnek ugyan, de a nézetkülönbség ellenére is kedvesek, elfogadóak, szeretetteljesek? Hogyan kell viszonyulni hozzájuk? És mi a helyzet azokkal, akikkel teológiai kérdésekben egyetértünk, de nyersek, bírálgatóak és nem tudnak szeretettel fordulni azokhoz, akik nem látnak mindent pontosan úgy, mint ők?

2. A keresztény egyházban különösen fontos az egység, de mennyire sikerült ezt megőrizni? Vajon mit mondhat az általános „keresztény egység” gondolatáról egy más hitű vagy felfogású ember?

3. Jézus arra kér, hogy bocsássunk meg az ellenünk vétkezőknek. Viszont mi a helyzet azokkal, akik nem bánják meg a tetteiket, szavaikat, sőt nem is kérik a bocsánatunkat? Hogyan viszonyuljunk hozzájuk?

4. Hogyan viszonyul egymáshoz a szeretet és a fegyelem?

5. Némelyek úgy gondolják, hogy az ökumenikus mozgalommal teremthető meg az az egység, amiért Krisztus imádkozott. A legnagyobb jó szándék mellett is milyen problémák merülhetnek fel az ökumenikus mozgalommal kapcsolatban, még ha nem is említjük a legnyilvánvalóbb kérdéseket, a végidei eseményeket?

6. „Igyekeznünk kell jót gondolni minden emberről, kiváltképp a testvéreinkről, amíg arra nem kényszerülünk, hogy mást gondoljunk.” Hogyan értsük ezt a mondatot, tekintettel arra, hogy minden ember bűnös?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2014. 3. negyedév

Jézus tanításai

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: