IMÁDSÁG

A Biblia tanulmányozása mellett az imádság is elengedhetetlen feltétele a Krisztusban való megmaradásnak és a lelki fejlődésnek. Jézusnak is kellett imádkoznia ahhoz, hogy meg legyen az Atyával való egysége. Az imaélet példáját hagyta ránk. Élete meghatározó pillanatait az ima jellemezte. Imádkozott keresztségekor, gyakorta még napfelkelte előtt magányos helyeken vagy naplemente után a hegyen. Időnként egész éjszakán át imádkozott, mint amikor kiválasztotta tizenkét apostolát. Lázár is az imájára támadt fel. Még a kereszt sem térítette el az imádságtól.

Ha „jól tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt kérnétek tőle” (Mt 6:8), miért kell elé vinni kéréseinket? Azért, mert az ima által megtanuljuk megüresíteni magunkat előtte, hogy még jobban rá tudjunk hagyatkozni.

„Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek” (Mt 7:7) – hangzik Jézus ígérete. Nem kell elnyernünk a tetszését azzal, hogy vég nélkül, feleslegesen ismételgetjük imáinkat (Mt 6:5-9), de kitartónak kell lennünk az imádságban, minden körülmények között az ígéretekbe kapaszkodva (Jn 15:7; 16:24).

Az Úr imádságának részei hogyan segíthetik a Krisztusban való növekedésünket (Mt 6:9-13)?

Jézus a Közbenjárónk a mennyben, ezért tanított arra, hogy az Ő nevében imádkozzunk az Atyához: „Bizony, bizony mondom néktek, hogy amit csak kérni fogtok az Atyától az én nevemben, megadja néktek” (Jn 16:23). Krisztus tanítása szerint bizonyos feltételei vannak e különleges ígéret teljesedésének. Hinnünk kell, hogy Isten képes válaszolni nekünk (Mt 21:22). Megkívánja még azt is, hogy megbocsátó lelkület legyen bennünk felebarátaink iránt (Mk 11:25). A legfontosabb pedig az, hogy az akaratunkat mindig alárendeljük az Atyáénak (Mt 6:10; Lk 22:42). Ne keserítsen el, ha a felelet „késik”! Ellenkezőleg! Fontos mindig csüggedés nélkül imádkozni (Lk 18:1).

„Uram, taníts minket imádkozni” (Lk 11:1) – mindig időszerű ez a kérdés, függetlenül attól, hogy éppen mikor fogadtuk el Krisztust Megváltónknak. Imaéletünk mely részének kell tovább erősödnie Isten kegyelméből?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: