Krisztus nélkül a bűn szolgái voltunk, a bűnös emberi természet gonosz ösztöneinek fogságában vergődtünk. Önző módon éltünk, csak a saját örömünkre gondoltunk, nem akartunk Isten dicsőségére élni. A lelki szolgaság elkerülhetetlen következménye a halál, mivel a bűn zsoldja a halál (lásd Róm 6:23).

Jézus eljött, „hogy a foglyoknak szabadulást” hirdessen és szabadon bocsássa a lesújtottakat (Lk 4:18). Itt nem szó szerinti szolgákról, hanem Sátán foglyairól van szó, lelki értelemben véve (lásd Mk 5:1-20; Lk 8:1-2). Jézus nem szabadította ki Keresztelő Jánost Heródes börtönéből, viszont szabaddá tette azokat, akiket bűnös életük láncai kötöztek meg, felszabadította őket a bűntudat és az örök kárhozat nehéz terhe alól.

Milyen ígéretet találunk a következő versekben: Jn 8:34-36?

A 36. versben a valósággal szó arra utal, hogy létezik hamis szabadság is, ami éppenséggel az Isten iránti további engedetlenség béklyóiba veri az embert. Jézus hallgatói Ábrahám leszármazottaiként természetesnek vették, hogy bízhattak a szabadságban. Nekünk is számolnunk kell hasonló veszéllyel! Az ellenség azt akarja, hogy hagyatkozzunk bármire ­– például a tantételek ismeretére, istenfélő életünkre vagy Istenért végzett jó cselekedeteinkre –, csak ne Krisztustól várjuk a megváltást. Bármilyen fontosak is mindezek a maguk helyén, nem szabadíthatnak meg a bűntől és annak kárhoztatásától. A Fiú az egyetlen, aki valóban szabaddá tehet, aki sosem volt szolgája a bűnnek.

Jézus örömét lelte a bűnök megbocsátásában. Amikor négy férfi vitt hozzá egy lebénult embert, tudta, hogy a beteg a kicsapongó életmódja miatt került ilyen helyzetbe, de a bűnbánatáról is tudott. Az Úr meglátta kérlelő tekintetében, hogy tiszta szívből vágyik a bűnbocsánatra. Hitte, hogy egyedül Jézus segíthet rajta. Szeretettel mondta a szenvedőnek: „Fiam, megbocsáttattak néked a te bűneid” (Mk 2:5). A férfi számára ezek voltak a legkedvesebb szavak. Gondolataiból eltűnt a kétségbeesés terhe, lelkét betöltötte a bűnbocsánat békéje. Krisztusban lelki és fizikai gyógyulást talált.

Egy farizeus házában a bűnös asszony a könnyeivel mosta meg Jézus lábát, majd illatos kenetet tett rá (Lk 7:37-38). A farizeus nemtetszését látva Jézus így szólt: „Néki sok bűne bocsáttatott meg” (Lk 7:47), majd az asszonyhoz fordult: „Megbocsáttattak néked a te bűneid” (48. vers).

Miért az a legjobb hír mindannyiunk számára, hogy „Megbocsáttattak néked a te bűneid”?