KRISZTUS KÜLDETÉSE

Miután elgondolkodtunk arról, hogy ki is volt Jézus, jobban megérthetjük, miért kellett eljönnie. Sátán vádakat koholt Isten ellen, Jézus pedig ezeket cáfolta, bemutatva az Atya jellemét és kiigazítva a sokak fejében Istennel kapcsolatban kialakult téves nézeteket. Jézus azt akarta, hogy megismerjük Istent, mert ez az örök élet elengedhetetlen feltétele (Jn 17:3).

Persze az üdvösséghez az ismereteknél több kell. Istennek gondoskodnia kellett egy Megváltóról. A Jézus név jelentése pontosan ez: Jahve megment (Mt 1:21). Jézus egyértelműen bemutatta küldetése lényegét: „Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett” (Lk 19:10). Az Édenben az ember elveszítette a kapcsolatát Istennel, elveszítette a szentségét, otthonát és az örök életet. Jézus azért jött, hogy mindezt visszaadja: megújítja az Atyával való kapcsolatunkat (Jn 1:52); megbocsátja bűneinket (Mt 26:28); példát mutat arra, hogyan kell élni (1Pt 2:21); és természetesen örök életet ad (Jn 3:16).

Hogyan foglalta össze Jézus a küldetése lényegét? Mt 20:28; Jn 10:11

Miért kellett Jézusnak meghalnia? Azért, mert önként lépett a helyünkre, hogy magára vegye bűneink büntetését. Mindannyian bűnösök vagyunk (Róm 3:10-12), amiért örök halált érdemelnénk (Róm 6:23). Megváltásunk ára olyan nagy volt, hogy csak az Isten Fia fizethette meg – az életével.

„Isten megszegett törvénye a bűnös életét követelte. Az egész világegyetemben csak egy lény volt, aki az ember érdekében ki tudta elégíteni a törvény követelményeit. Mivel Isten törvénye olyan szent, mint Isten maga, csak vele egyenlő lény tehette jóvá áthágását. Senki más, csak Krisztus menthette meg az elbukott embert a törvény átkától, és hozhatta ismét összhangba a mennyel” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 37. o.).

Nézzünk körül a világban, hogy milyen sorsra jut minden és mindenki! Ha valóban a sír lenne a végállomás, vajon mi reményünk lenne? Semmiben nem reménykedhetnénk, ha Istennek nem lenne megváltási terve. Hogyan mutathatjuk ki tehát a hálánkat Istennek mindazért, amit Krisztusban tett értünk?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: