ISTEN ÖRÖK ORSZÁGA

Isten tökéletes világot teremtett, de a bűn betört, súlyos károkat okozva. Amint a megváltás történetéből tudjuk, Jézus többek között azért lépett be az emberi történelembe, hogy végül helyreállíthassa az eredeti állapotokat. A megváltottak tökéletes világban élnek majd, ahol a szeretet korlátlanul uralkodik.

Amint az eddigiekben is megállapítottuk, a szeretet csak erkölcsi alapokon nyugvó világegyetemben létezhet, erkölcsi lények között, akiknek ezért szabadnak is kell lenni. Így jutunk el a kérdéshez: Előfordulhat, hogy a gonoszság újból felüti majd a fejét?

Olvassuk el Dán 7:27, Jn 3:16 és Jel 21:4 verseit! Választ találhatunk arra a kérdésre, hogy felüti-e újból a fejét a gonoszság. Mi a jelentősége annak a szónak, hogy örökkévaló?

Amikor Isten megteremtette a világegyetemet, a stabilitását bizonyos feltételekhez kötötte. Ez főként 1Móz 2:17 versében válik nyilvánvalóvá, amikor figyelmeztette Ádámot, hogy kifejezett parancsának megszegése halálhoz vezet. A halál említése utal arra, hogy az emberiség szempontjából voltak feltételei az örökkévalóságnak. Ádám csak akkor élhetett volna örökké, ha hűséges marad Istenhez.

Az újjáteremtett földön azonban nem lesz már halál, ami azt jelenti, hogy a számos szentírási ígéret beteljesüléseként örökké fogunk élni. Hogy kialakulhatna-e még lázadás, arról lehetne beszélgetni, de tény az, hogy nem fog.

Milyen elvet találunk Jer 31:31-34 szakaszában, ami segít megérteni, hogy a gonoszság többé már nem ütheti fel a fejét?

A Messiás országának azok az emberek lesznek a polgárai, akik hitéletük során megőrizték hűségüket Isten iránt. Az engedelmesség útját választották még az üldöztetés és az egyéni küzdelmek között is. Bemutatták az életükkel, hogy hajlandóak Istent szolgálni. Isten megígéri, hogy törvényét a szívükbe írja, és így természetes lesz számukra Istennek tetsző dolgokat tenni. Krisztus országából örökre eltűnik a bűn és az igazság uralkodik majd.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2014. 2. negyedév

Krisztus és a törvénye

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: