Az özönvíz után Noé és a fiai felelőssége lett Isten akaratát megismertetni utódaikkal. Noé családja tudta, hogy azért szakadt a világra a globális pusztulás, mert az emberiség nem volt hajlandó engedelmeskedni Isten törvényének. Mint akik tapasztalták Isten kegyelmét, tehettek valamit azért, hogy a következő nemzedék hűségesebb legyen. Sajnos azonban nem sokkal az özönvíz után a föld lakói ismét lázadtak (1Móz 11:1-9). „Sokan közülük tagadták Isten létezését és az özönvizet természetes okoknak tulajdonították. Mások hittek egy felsőbbrendű lényben, aki elpusztította az özönvíz előtti világot, de fellázadtak ellene, akárcsak Kain” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 89. o.).

Mit tudhatunk meg 1Móz 15:1-6 verseiből és a 12. fejezetből a törvény és a kegyelem között fennálló kölcsönhatásról?

Isten elhívta Sém egyik leszármazottját, Ábrahámot, és szövetséget kötött vele, megáldotta (1Móz 12:1-3). A Biblia nem indokolja, hogy milyen alapon hívta el az Úr Ábrahámot. Úgy tűnik, ő nem egészen élt olyan igaz életet, mint Noé. Röviddel elhívása után ugyanis gyávának bizonyult, majd megtévesztéshez folyamodott (1Móz 12:11-13), amivel megszegte Isten törvényét. Viszont Ábrahám valóban hívő ember volt, és Isten kegyelme által hite igazságul tulajdoníttatott neki. Nem mondhatjuk tökéletesnek, de kész volt hallgatni Isten hangjára, még ha olyasmiben is kellett bíznia, ami emberi szemszögből teljességgel lehetetlennek tűnt.

Nem egyedül Ábrahám volt kész hallgatni Isten hangjára és engedelmeskedni a parancsainak. A fáraó, a két Abimélek és József is jól tudta, hogy Isten nem helyesli a házasságtörést és a hazugságot. A második Abimélek el is marasztalta Izsákot, amiért a népét kísértésnek tette ki (1Móz 26:10). Isten kiválasztotta Ábrahámot egy meghatározott feladatra, viszont számos más nép tagjai között szintén voltak olyanok, akik félték az Urat. Miután például Ábrahám és harci szövetségesei vereséget mértek Khédorlaomer koalíciójára, Ábrahámot megáldotta Melkhisédek király, „a Magasságos Istennek papja” (1Móz 14:18). Ez is azt bizonyítja, hogy mások is ismerték Istent abban a korban, a Mózes munkásságát és szolgálatát megelőző időkben.