JAKAB ÉS A TÖRVÉNY

„Nem ők káromolják-é azt a szép nevet, amelyről neveztettek? Ha ellenben megtartjátok a királyi törvényt az Írás szerint: Szeressed felebarátodat, mint tenmagadat, jól cselekesztek. De ha személyválogatók vagytok, vétkeztek, elmarasztaltatva a törvény által, mint annak megrontói” (Jak 2:7-9).

Jakabnak csak egy újszövetségi könyvet tulajdonítanak. Ő nem írja le részletesen a levelében, hogy melyik Jakab is valójában, de általánosan elfogadott, hogy ennek az apostoli levélnek az írója Jézus testvére. Eleinte talán kételkedett abban, hogy valóban Jézus lenne a Messiás (Jn 7:5), ám idővel befolyásos vezetője lett az újszövetségi egyháznak (ApCsel 15:13; Gal 1:19). Ha tehát Jézusnak szándékában állt volna érvényteleníteni az isteni törvényt, a testvére bizonyára tudott volna róla.

Olvassuk el Jakab levele 2. fejezetét! Mi az alapvető üzenete ennek a résznek? Miért foglalta össze az apostol a törvény lényegét a 7-9. versekben, közvetlenül azelőtt, amit az egész törvény megtartásáról mondott?

Pálnak a törvénnyel kapcsolatos tanítását félreértve némelyek állítják, hogy Jakab ellentmond Pálnak a törvény szerepét illetően. A legnagyobb vita akörül van, hogy mi a cselekedetek szerepe a megváltásban. Pál kijelenti, hogy kegyelemből, hit által üdvözülünk, nem cselekedetekből (Ef 2:8-9), míg Jakab hangsúlyozza: „holt a hit… cselekedetek nélkül” (Jak 2:26). Ezek a megfogalmazások azonban nem ellentétesek. Jakab erőteljesen mondja ki azt, amit Pál számos alkalommal szintén kifejez, hogy a kegyelem nem hatálytalanítja a törvényt. Amint Pál megfogalmazza Róm 13:9 versében, úgy Jakab is teljes egészében érti, hogy Isten törvényének a szeretet a lényege (Jak 2:8). Senki nem állíthatja igazán, hogy megtartja Isten törvényeit, ha nem a szeretet gyakorlati tettei jellemzik az életét.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2014. 2. negyedév

Krisztus és a törvénye

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: