A SZÖVETSÉG ÉS AZ EVANGÉLIUM (Zsidók 9:15-22)

Bizonyos bibliai szövetségek megtörése súlyos következményekkel járt. Jahve figyelmeztette Ábrahámot, hogy „kivágattatik” a kiválasztott nép közül az a férfi, aki körülmetéletlen marad (1Móz 17:14), és átkok felsorolása fenyegette azokat, akik nem hajlandóak a Sínai-hegynél kötött szövetség feltételeihez alkalmazkodni (5Móz 27:11-26). Végső soron a szövetség feltételeit megszegőkre halálbüntetés várt (Ez 18:4). Igaz ez az új szövetségre nézve is: aki nem hajlandó betartani Isten törvényét, annak nem lehet örök élete (Róm 6:23).

Zsid 9:15-28 szakasza hogyan mutatja be az evangéliumot?

Zsid 9:15-28 az evangéliumi történetet ismétli el, kihangsúlyozva, hogy mi a szerepe Krisztusnak a hívőknek szóló ígéretek valóra váltásában. A 15. vers rámutat, hogy Jézus az új szövetség „közbenjárója”, aki halála által örök életet kínál azoknak, akikre máskülönben örök pusztulás várna.

A 16-17. versekben bizonyos fordítások, így a Károli is, a „szövetség” tárgyalásáról átváltva a „végrendelet” kifejezést használja, ami bevezeti a halál gondolatát: Jézus értünk vállalt halálára utal. Ebben az összefüggésben vizsgálva a szakasz arra emlékeztet, hogy a szövetség értelmében Krisztus áldozata nélkül minden egyes bűnösre halál várna. Ám a bűnöst beboríthatja, majd megtisztíthatja Krisztus kiontott vére, és így ő is azok között lehet, akik „várják” Uruk visszatérését (Zsid 9:28).

„Akkor tudatára ébredünk annak, hogy minden igazságunk olyan, mint a szennyes ruha (Ézs 64:5), hogy egyedül Krisztus vére az, amely megtisztíthat bennünket a bűnünktől, és amely a szívünket az Ő képmására alakíthatja át” (Ellen G. White: Jézushoz vezető út. Budapest, 2008, Advent Irodalmi Műhely. 22. o.).

Jézus személyében Isten hordozta bűneink büntetését, azért, hogy megmentsen a büntetéstől, amit pedig megérdemelnénk. Mit mutat ez Isten jelleméről? Miért bízhatunk meg benne, legyünk bármilyen körülmények között?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2014. 2. negyedév

Krisztus és a törvénye

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: