A SZÖVETSÉG TÁBLÁJA

A szövetséget ígéretekre alapozzák, de általában vannak bizonyos feltételek, amelyeknek eleget kell tenni az ígéretek teljesítése előtt. Az ábrahámi szövetség részeként körül kellett metélni minden férfit, aki Ábrahámnak vagy az utódainak a leszármazottja volt. Amikor Jahve szövetséget kötött Izráel népével, a kapcsolat feltételeit saját maga véste kőtáblákra (5Móz 9:8-11). A Tízparancsolatban foglalt kívánalmak szolgáltak annak az örök szövetségnek az alapjául, amit az egész emberiséggel kötött.

Éppen ezért úgy is nevezi az Ige a Tízparancsolatot, ami a szövetség bizonyos feltételeit részletezi, hogy „a szövetségnek táblái” (5Móz 9:9). Isten nem azért adta a Tízparancsolatot, hogy a vele szövetségre lépett emberek életét nehézzé tegye, akadályt gördítsen eléjük, hanem a szeretetét akarta kifejezni általa. Az Úr e parancsolatokat áldásul szánta azok számára, akik szövetséges kapcsolatba lépnek vele.

Hogyan fejezi ki Jer 31:31-34 és Zsid 10:11-18 Isten törvényének örökérvényűségét az új szövetségben?

A Sínai-hegynél kötött régi szövetség értelmében az izraelitáknak és a hozzájuk csatlakozóknak a Tízparancsolat betartásával kellett bemutatni szövetségi hűségüket. Amikor áthágtak egy parancsolatot, fel kellett áldozniuk egy állatot, ha bocsánatot akartak kapni bűnükre.

A Golgotán megpecsételt új szövetség szerint Isten népe számára továbbra is kötelező a Tízparancsolat megtartása. Ám ha bűnbe esünk, nem kell továbbra is áldozatokat bemutatni, mert Jézus lett az igazi és teljes áldozat (Zsid 9:11-14). Az új szövetség azért sokkal jobb a réginél, mert most hit által igényelhetjük a megígért bűnbocsánatot, amit Jézus az áldozata révén ajánlott fel. „Csak akkor van remény számunkra, ha az ábrahámi szövetség kötelékébe lépünk, ami a Krisztus Jézusba vetett hit általi kegyelem szövetsége” (Ellen G. White megjegyzése, The SDA Bible Commentary. 6. köt. 1077. o.).

Mit jelent az, hogy Isten a szívünk hústáblájára írta a törvényét? Mennyiben más, ha valaki Isten törvényében csupán az engedelmességet meghatározó szabálygyűjteményt lát?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2014. 2. negyedév

Krisztus és a törvénye

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: