Krisztus, a törvény és az evangélium

SZOMBAT DÉLUTÁN

e HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 30:15-20; Máté 7:24-27; János 15:10;

Apostolok cselekedetei 10:34-35; Róma 7:7-12; Efezus 2:1

„Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem pedig és az igazság Jézus Krisztus által lett” (Jn 1:17).

A Krisztus előtti évszázadban a római költő, Lucretius írt egy híres verset A dolgok természetéről címmel, amit belepett a történelem pora, míg a középkorban újból rá nem terelődött a figyelem. Lucretiust gyakran vádolták azzal, hogy istentelen, pedig költeményében nem tagadja az istenek létezését, szerinte csak istenségüknél fogva egyáltalán nem törődnek az emberek dolgaival.

Ezzel szemben a Biblia azt hirdeti, hogy csak egy Isten létezik, és Ő mélységes érdeklődéssel tekint az itt történtekre. Az emberiség iránti komoly figyelmének két megnyilatkozását megtaláljuk egyrészt a törvényében (ami az életünket hivatott irányítani), másrészt kegyelmében (ami az általa választott üdvözítő eszköz, mivel törvényszegőkké lettünk). Még ha e kettőt gyakran egymással ellentétesnek látjuk is, a törvény és a kegyelem szükségképpen összefonódik. Hatásuk módja különböző, ám együttesen azt mutatják be, hogy az igazságnak feltétlenül diadalmaskodnia kell a bűn felett. Isten törvényének és kegyelmének megnyilvánulásai nyomós érvnek bizonyulnak az emberiség iránti szeretete mellett, és tanúsítják, hogy meg akar menteni, örök országába akar vinni.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2014. 2. negyedév

Krisztus és a törvénye

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: