„’Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét’ (Gal 6:2). Itt szintén világosan látjuk a feladatunkat. Hogyan fordulhat elő, hogy akik magukat Krisztus követőinek mondják, mégis oly könnyelműen veszik ezeket az ihletett parancsokat?…

Csak kevéssé ismerjük a saját szívünket, és alig mérjük fel, milyen nagy szükségünk van Isten kegyelemére. Ezért nem értékeljük eléggé Jézus irántunk tanúsított kedves jóságát, azt, ahogy nekünk is viszonyulnunk kellene egymáshoz. Nem feledkezhetünk meg róla, hogy testvéreink hozzánk hasonlóan gyengék, tévelygő halandók. Tegyük fel, figyelmetlensége miatt az egyik testvérünkön erőt vett a kísértés, és általános magatartásától eltérően valami rosszat tett. Hogyan kell viszonyulni hozzá? A bibliai történetekből azt tanuljuk, hogy hatalmas bűnöket elkövettek olyan emberek, akikre Isten nagy, jó munka elvégzését bízta. Az Úr nem ment el e vétkek mellett feddés nélkül, de nem is vetette el szolgáit. Amikor megtértek, kegyelmesen megbocsátott nekik, jelenlétéről biztosította őket és még munkálkodott általuk. A szegény, gyenge halandó ember ne feledje, hogy saját magának is milyen nagy szüksége van Isten és a testvérek kegyelmére, türelmére! Tartózkodjon attól, hogy másokat elítéljen, kárhoztasson” (Ellen G. White cikke, The Signs of the Times. 1883. jan. 25.)!

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Beszéljünk erről az idézetről! Miért olyan fontos könyörületet tanúsítani azok iránt, akik bűnbe estek?

2. Gondoljunk olyan bibliai szereplőkre, akik bűnt követtek el, Isten mégis meg tudott bocsátani nekik és felhasználta őket! Milyen fontos tanulság rejlik ezekben a példákban?

3. Hogyan tarthatjuk fenn a fegyelmet az egyházban úgy, hogy közben könyörületet tanúsítunk azok iránt, akik bűnbe estek? Miért fontos az, hogy a fegyelmet és a kegyelmet ne tartsuk egymással ellentétesnek?