A keresztények számára az az egyik legnehezebben érthető fogalom, hogy még a kegyelem által megváltott hívőre is vonatkozik a törvény. Miért kell továbbra is betartania az embernek a törvényt, miután igazságot nyer, mert elfogadja Jézus tökéletes életét és halálát? Ez a kérdés újabb alkalmat ad arra, hogy megismételjünk egy fontos tételt: Istennek soha nem az volt a szándéka, hogy a törvény üdvözítsen. A bűneset után az a törvény szerepe, hogy meghatározza, mi a bűn. A kereszt nem teszi szükségtelenné a törvény betartását, mint ahogy a sebességhatárt sem lépheti át folyamatosan az, akinek egyszer elengedték a gyorshajtás miatti büntetést.

Róm 6:12, 15-23 értelmében mi minden következik abból, ha az ember kegyelem alatt él? Lásd főként Róm 6:12, 15, 17 verseit!

Nem ellentétes egymással a kegyelem és a törvény, és nem is teszik érvénytelenné egymást – nagyon is erősen összekapcsolódnak. A törvény nem üdvözíthet, de rámutat, hogy szükségünk van a kegyelemre. A kegyelem nem a törvénnyel, inkább a halállal áll szemben. Nem magával a törvénnyel volt gondunk, hanem a törvényszegés következményeként jelentkező örök halállal.

Pál figyelmezteti a keresztényt, nehogy a kegyelem megígért ajándékára hivatkozva megmaradjon a bűnben (Róm 6:12, 15). A törvény mutat rá a bűnre, ezért amikor Pál azt mondja a hívőknek, hogy ne vétkezzenek, gyakorlatilag erre int: tartsátok meg a törvényt, engedelmeskedjetek a parancsolatoknak!

„Pál mindenkor magasztalta az isteni törvényt. Rámutatott arra: a törvénynek nincs hatalma, hogy az embert az engedetlenség büntetésétől megvédje. A bűnösnek meg kell bánnia bűneit és meg kell aláznia magát Isten előtt, akinek jogos haragját vonta magára törvényének áthágásával; és hinnie kell Krisztus vérében, mint a bocsánat egyetlen eszközében” (Ellen G. White: Az apostolok története. Budapest, 2001, Advent Kiadó. 258. o.).

Miért olyan könnyű a helytelen logikai érvelés csapdájába esni, hogy mivel nem a törvény üdvözít, nem is kell betartani?