„AHOL MEGNÖVEKEDIK A BŰN” (Róma 5:12-21)

A törvény rámutat bűneinkre, arra azonban erőtelen, hogy meg is szabadítson tőlük. Éppen ez az erőtelenség mutatja, hogy szükségünk van Jézusra, a bűn problémájának egyedüli megoldására.

Hogyan mutatkozik meg Isten kegyelmének üzenete Róm 5:12-21 szakaszában?

Figyeljük meg, hogy ebben a részben álladó a bűn és a halál összekapcsolása, újból és újból együtt jelennek meg, mert halálhoz vezet Isten törvényének az áthágása, a bűn.

Most pedig olvassuk el Róm 5:20 versét! Amikor a törvény „bejött”, a bűn megnövekedett, abban az értelemben, hogy a törvény világosan meghatározza, mi számít bűnnek. Viszont ahelyett, hogy a bűn természetes következményét, azaz a halált hozta volna magával, Pál fogalmazása szerint: „ahol megnövekedik a bűn, ott a kegyelem sokkal inkább bővölködik”. Más szóval, bármennyire szörnyű is a bűn, Isten kegyelme elegendő ahhoz, hogy elfedezze azokban, akik hit által hivatkoznak ígéretére.

1Jn 3:4 bizonyos fordításait, mint pl. az új protestáns bibliafordítást („a bűn törvényszegés”) követve sokan csupán a Tízparancsolat áthágását értik a bűn alatt. Viszont a szó szerinti fordítás az, amit Károlinál találunk: „a bűn pedig a törvénytelenség.” Bűn minden, ami ellentétes az isteni elvekkel. Ebből következően, noha Isten még formálisan nem nyilatkoztatta ki a Tízparancsolatot akkor, amikor Ádám evett a tiltott gyümölcsből, az első ember megszegte törvényét (1Móz 2:17), bűnös lett. Éppen Ádám bűne miatt sújtja a halál átka az emberiség minden nemzedékét (Róm 5:12, 17, 21).

Ádám engedetlen lett, viszont Jézusnak az Isten törvénye iránti hűsége az örök élet reményét adta. Jézus is megkísértetett, Ő azonban nem engedett a bűnnek (Zsid 4:15). A Római levélben Pál magasztalja tökéletes engedelmességét, ami örök életet biztosít azoknak, akik elfogadják (Róm 5:18-21). Második Ádámként Ő maradéktalanul betartotta a törvényt és megtörte a halál átkát, igazsága így most a hívő igazsága lehet. Az első Ádám bűnét megörökölt és ezért a halál kárhoztatása alatt álló emberek most megkaphatják az élet ajándékát, amennyiben elfogadják a második Ádám, Jézus igazságát.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2014. 2. negyedév

Krisztus és a törvénye

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: