TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

„A mennyben elkezdődött nagy küzdelemnek már egészen az elején az volt Sátán célja, hogy Isten törvényét elsöpörje, ezért lázadt fel a Teremtő ellen. A mennyet ugyan el kellett hagynia, de a harcot folytatta a földön. Szívósan igyekszik az embert elámítani, hogy rá tudja venni Isten törvényének áthágására. Az, hogy ez Isten egész törvényének félredobásával történik vagy csak egyetlen szabály elvetésével – az eredmény végtére is ugyanaz. Aki ’egy ellen’ vétkezik, az egész törvényt megsérti; befolyásával és példájával a törvényszegés oldalára áll, és az ’egésznek megrontásában bűnös’ (Jak 2:10)” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2013, Advent Kiadó. 499. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Az iménti idézet szerint miért támadja Sátán Isten törvényét? Hogyan érthetjük meg ezt a szombat fényében, tekintettel arra, ami a szombattal történt a kereszténység köreiben?

2. Jézust azzal vádolták Mk 3:2, Lk 13:14, Jn 5:18 és 9:16 verseiben, hogy megtörte a szombatot. 2Móz 20:8-11 versei értelmében mit mondhatunk e vádakra? Hogyan válaszolhatunk annak, aki szerint ezek a történetek bizonyítják, hogy Jézus nem tartotta meg a szombatot?

3. A csoportban beszélgessünk a keddi rész utolsó kérdésére adott válaszainkról! Mi mindent tehetünk meg szombaton, amire a hétköznapi kötelességeink miatt máskor talán nincs alkalmunk?

4. Gondolkozzunk el a saját szombati tapasztalatainkról! A szombat a felszabadulás, a nyugalom napja számunkra, vagy inkább a nyomasztó érzések, a kötöttség és a stressz ideje? Hogyan tanulhatjuk meg élvezni a szombatot, gyönyörűséget találva benne, amint Ézsaiás utal rá: „Ha megtartóztatod szombaton lábadat, és nem űzöd kedvtelésedet szent napomon, és a szombatot gyönyörűségnek hívod, az Úr szent és dicsőséges napjának, és megszenteled azt, dolgaidat nem tevén, foglalkozást sem találván, hamis beszédet sem szólván” (Ézs 58:13).


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2014. 2. negyedév

Krisztus és a törvénye

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: