ÚJ TEREMTÉS

A szombat nemcsak Isten teremtő tevékenységére emlékeztet, hanem a helyreállításra vonatkozó ígéreteire is. Minden egyes szombati gyógyítás az örök helyreállítás ígéretét emelte ki, méghozzá nagy erővel. A maga sajátos módján a szombat olyan nézőpontot tár elénk, ami átível a föld történelmének legelejétől egészen az örökkévalóságig. Ismét csak azt mondhatjuk, hogy a szombat rámutat úgy a teremtésre, mint a megváltásra. Isten egyszer már megteremtette a világot. A bűn miatt azonban a teremtésnek ez a része megfertőződött, ám a fertőző hatás nem marad meg örökre. A megváltás tervének kulcsfontosságú része a helyreállítás: nemcsak a földé, hanem ami még fontosabb, az embereké, akiket Isten a saját képére teremtett, tehát a saját képére állít majd helyre, hogy az új földön éljünk. Isten, akinek művét ünnepeljük minden szombaton, kezdetben megteremtette a földet, és az újjáteremtést is véghezviszi majd. (Gondoljunk csak bele, hogy mennyire fontos emlékezni a teremtésre, ha a parancsolat értelmében hetente meg kell ezt tennünk!)

Olvassuk el az alábbi igehelyeket! Milyen üzenetet közvetítenek, ami a szombat jelentőségéhez kapcsolódik?

Ézs 65:17

Ézs 66:22

2Kor 5:17

Gal 6:15

2Pt 3:9-13

Jel 21:1

Jel 21:5

A szombat „hirdeti, hogy Ő az egyház feje, aki mindent alkotott mennyen és földön, akiben fennállnak a dolgok, és akinek ereje által megbékülünk Istennel… A szombat Krisztus hatalmának a jele, amely szentté tesz minket. Mindenkinek megadatik, akit Krisztus megszentel. A szombat mindenkinek megadatik, mint az Ő megszentelő erejének jele, aki Krisztus által részesévé válik Isten Izraelének” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó. 236. o.).

Mit tehetünk a gyakorlatban, hogy az életünkben teret engedjünk Isten megszentelő hatalmának? Vagyis melyek azok a napi döntéseink, amelyekkel vagy erősítjük, vagy gátoljuk ezt a teremtő folyamatot az életünkben?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2014. 2. negyedév

Krisztus és a törvénye

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: