ZSIDÓ ÜNNEPEK (János 5:1)

„Ezek után ünnepök vala a zsidóknak, és felméne Jézus Jeruzsálembe” (Jn 5:1).

A zsidó naptár szerint az év első ünnepi időszaka a kovásztalan kenyerek hét napja volt, ami a páskaünneppel kezdődött. Ekkor Izráel népének Egyiptomból való szabadulására emlékeztek, arra, amikor a halál angyala elhaladt az ajtófélfára vért kenők háza mellett. Az evangéliumok három alkalomról is beszámolnak, amikor Jézus páskát ünnepelt (Lk 2:41-43; Jn 2:13-23; Mt 26:17-20).

A páska után ötven nappal következett a sávuót (a hetek ünnepe), amire gyakran a görög eredetű nevével, a pünkösddel utaltak. A Szentírás ugyan nem adja meg a pünkösd elrendelésének okát, de a rabbik szerint annak állított emléket, hogy Isten átadta Mózesnek a törvényt. Az evangéliumokban nem találunk feljegyzést arról, hogy Jézus pünkösdöt ünnepelt, de mennybemenetele előtt arra intette tanítványait, hogy Jeruzsálemben várják a Szentlélek általi keresztséget (ApCsel 1:4-5), ami pontosan pünkösdkor következett be (ApCsel 2:1-4).

A zsidó naptár utolsó ünnepi időszaka a sátoros ünnep és a nagy engesztelési nap (jóm kippur) volt. Az engesztelés napján tisztították meg a tábort a bűntől, és a nép újra összhangban volt Istennel. A sátoros ünnep annak az időszaknak állított emléket, amikor Izráel népe a pusztában sátorozott.

A mózesi törvényekbe foglalt ünnepeken kívül két zsidó ünnep a történelem során tapasztalt isteni beavatkozásnak állít emléket. Az első a purim, amikor a népirtástól való megszabadulásra emlékeznek, arra az időre, amikor Eszter a perzsa uralkodóhoz fordult segítségért. A második a hanuka, amit a templomszentelés ünnepének (Jn 10:22) is neveztek. Ekkor emlékeznek a makkabeusok győzelmére a görögök felett, ami Kr. e. 164-ben történt.

Természetesen ezeket a Bibliában megemlített ünnepeket a keresztények már nem tartják, mivel mind teljesedtek Krisztusban. Viszont sokat megtudhatunk, ha tanulmányozzuk ezeket és az általuk közvetített üzenetet, hiszen Isten megmentő kegyelmét és megszabadító erejét tanítják.

Mi már nem tartjuk az itt említett ünnepeket, de mit tehetünk, ami segíthet a figyelmünket Isten létezésének valóságára összpontosítani, valamint arra, amit értünk tett és tőlünk kér?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: