MÓZESI TÖRVÉNYEK: POLGÁRI TÖRVÉNYEK

Jézus korában a zsidók római fennhatóság alatt éltek, de saját szokásaik és vallásuk kérdéseiben önrendelkezést kaptak (lásd ApCsel 18:15). A zsidók törvényhozó testülete a Szanhedrin volt, amit időnként úgy is neveztek, hogy a Tanács (Jn 11:47; ApCsel 5:27). A Szanhedrin hetvenegy tagját a papok, a vének és a rabbik közül választották, elnöke pedig a főpap volt. Hasonló szerepet töltött be, mint a Legfelsőbb Bíróság, és a zsidó szokásokat, hagyományokat és törvényeket érintő ügyekkel foglalkozott.

A zsidó társadalom törvényei a Mózes öt könyvében kinyilatkoztatott polgári rendelkezéseken alapultak. Az első öt bibliai könyvet Mózes írta, a bennük foglalt törvényeket Mózes törvényének nevezték. Amikor Isten eredetileg kinyilatkoztatta e rendelkezéseket, az volt a terve, hogy mivel Ő a nép vezetője, népe majd követi utasításait, rendelkezéseit. Jézus napjaira viszont a zsidókra is a római törvények vonatkoztak. A római vezetés azonban megengedte nekik, hogy a mózesi törvényeket alkalmazzák a szokásaikkal kapcsolatos ügyek eldöntéséhez. Itt volt különösen fontos a Szanhedrin munkája.

Az Újszövetségben számos példát találunk arra, hogy a polgári kérdésekben miként alkalmazták a mózesi törvényeket vagy utaltak rájuk. A zsidó férfiaknak továbbra is meg kellett fizetni a templomi adót (Mt 17:24-27; 2Móz 30:13). A válásokat akkor is a mózesi rendelkezések alapján intézték (Mt 19:7; 5Móz 24:1-4). Még mindig követték a sógorházasság törvényét, amelynek értelmében a megözvegyült asszonynak a férje testvéréhez kellett feleségül mennie (Mt 22:24; 5Móz 25:5). Az újszülött kisfiúkat változatlanul a nyolcadik napon metélték körül (Jn 7:23; 3Móz 12:3). A házasságtörés büntetése a megkövezés volt (Jn 8:5; 5Móz 22:22-24).

Milyen fontos elvet találunk 5Móz 17:2-6, Mt 26:59-61 és Zsid 10:28 verseiben? Ezek szerint hogyan közelíti meg a Biblia az igazság és a tisztesség elveit?

Olvassuk el a Biblia első könyveinek néhány polgári rendelkezését! E törvények némelyike igencsak furcsán hangzik. (Lásd például 5Mózes 21. fejezetét!) Viszont ha figyelembe vesszük, hogy kitől származnak ezek a törvények, meg kell tanulnunk minden esetben bízni az Úrban, főleg olyan kérdésekben, amelyeket nem értünk egészen. Hogyan tudjuk ezt megtenni?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2014. 2. negyedév

Krisztus és a törvénye

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: