A VEZETÉS ITT KEZDŐDIK

Krisztus földi útja viszonylag rövid volt, ezért elengedhetetlennek tekintette kiképezni azokat, akik majd újabb tanítványokat nevelnek. Kiket válasszon ki? Hányan legyenek a kiválasztottak? Bizonyára százszámra voltak tanítványai. Mindenkinek részt kell vennie egy tömeges képzésben? Krisztus tudta, hogy a vezetőket kis csoportokban lehet a legeredményesebben kinevelni, nem előadásokkal, nagy tömegben. Legelső végzős osztályába csak meghatározott számban kerülhettek be tanítványok.

Mit tett Jézus, mielőtt kiválasztotta a tanítványait, és miért volt ez olyan fontos (Lk 6:12-16)?

A jó választáshoz különös bölcsességre volt szükség, Jézus tehát imában kérte ezt mennyei Atyjától. A tanítványok képzésének XXI. századi folyamatában is imádságnak kell megelőznie a vezetőjelöltek kiválasztását. Krisztus nyilván hitte, hogy kitartó imára van szükség a kellő bölcsesség elnyeréséhez, akkor mennyivel fontosabb a mai keresztényeknek isteni bölcsességért folyamodni, miközben a nagy misszióparancs teljesítésének vezetésére választanak ki embereket!

Jézus a kiválasztott tizenkettőt apostoloknak nevezte. Ők lettek megbízott képviselői, akiket lelki tekintéllyel ruházott fel. A tanítványok szélesebb körében nem keltett irigységet vagy rossz érzést ez a felszentelés vagy megbízás. A későbbiekben Jézus egy nagyobb csoportot is megbízott: a hetvenkét tanítványt, sőt talán még másokat is, akikről a Szentírás feljegyzése nem tesz említést. A tizenkét apostolt tartották a Jézussal legszorosabb kapcsolatban lévőknek, az ő vállukra nehezedtek a legsúlyosabb felelősségek, éppen ezért nekik volt szükségük a legalaposabb, leghosszabb képzésre, a legmélyebb elköteleződésre. Ez az elrendezés világosan sejteti az őskeresztények között meglévő tudatos szervezeti felépítést. A szervezeten belül Krisztus saját maga biztosította a vezetők lelki képzését, olyan képességekkel és ismerettel készítve fel őket, amelyeket a rájuk bízott feladat megkövetelt.

Gondoljuk végig, mennyi minden következik abból, hogy Jézus sok időt szentelt az imára! Ebből kiindulva mit mondhatunk a saját imaéletünkről? Hogyan hat ránk az imádság?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2014. 1. negyedév

Tanítványság

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: