A VÁLASZFALAK LEDÖNTÉSE

Olvassuk el Lk 10:27-37, Jn 7:35 és 8:48 verseit! Hogyan világítanak rá ezek a részek is arra, hogy a keresztények között nincs helye területi, nemzetiségi, sem semmiféle más szempontú válaszfalnak? Minden nép tagjainak Jézus tanítványaivá kell válni.

A vallási vezetők közül némelyek határtalan megvetéssel viseltettek Jézus iránt. Milyen ironikus, hogy éppen azok harcoltak a legádázabbul ellene, akiknek elsőként kellett volna elfogadni Jézust és az üzenetét! Izráel papjai szidalmazták az Isten Fiát, miközben mások, akik nem tartoztak a népükhöz, Messiásként fogadták. Komoly, kijózanító tanulság ez azok számára, akik önmagukat lelkileg kiváltságosnak tekintik (és talán joggal)!

Amikor Krisztusra valami elítélő bélyeget akartak sütni, nem egyszerűen az ördögtől valónak mondták, hanem még tetézni akarták a sértést azzal, hogy samaritánusnak nevezték. Csúfolták, mert a görögöknek is bizonyságot tett. Kimutatták, hogy valójában mennyire lenézik az idegen néphez tartozókat, a más hitet vallókat. Izráel vezetői számára felfoghatatlan volt, hogy Jézus hajlandó tanítani a görögöket is. Jézus viszont azt hangsúlyozta, hogy a jellem fontosabb a nemzetiségi hovatartozásnál.

Milyen érdekes, hogy Jézus egy samaritánus ember igaz történetével akarta hallgatóit megtanítani egy fontos lelki tanulságra: Mit jelent valóban betölteni Isten törtvényét? Minden bizonnyal a lévitákra vonatkozó törvények és a tisztátalanná válás kérdésének elferdült értelmezése miatt lehetett az, hogy a vallási vezetők egyszerűen elmentek a sebesült ember mellett. A lenézett samaritánus férfi viszont az előítélettel dacolva, lelkiismeretesen megállt és megmentette egy idegen ember életét. Jó, ha pirulásra késztet ez mindenkit, aki pusztán azért vet meg, szidalmaz egy szükséget szenvedőt, mert más nemzetiségi, társadalmi vagy kulturális csoportba tartozik!

Mikor fordult elő utoljára, hogy nem segítettünk egy rászorulónak? Mivel indokoltuk meg a döntésünket? Most visszatekintve vajon mit tennénk másként?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2014. 1. negyedév

Tanítványság

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: