Milyen fontos üzenet hangzik Mt 11:20-24, Lk 4:25-30, 17:11-19 és Jn 10:16 verseiből? Hogyan alkalmazhatjuk ezeket a gondolatokat önmagunkra, a mi korunkban, a saját viszonyaink között? Milyen elv mutatkozik meg itt, amire nagyon oda kell figyelnünk?

Krisztus azt akarta, hogy saját népe, akik annyi előnyben részesültek, végre felébredjenek és felismerjék, mire is hívta el őket, milyen célt adott nekik. Rá akarta döbbenteni őket, hogy még a kiválasztott nép sem születik bele az üdvösségbe; nem örökíthető át génekkel és nem is szerezhető meg születési jogokkal. Mindenkinek tudatosan kell dönteni arról, hogy elfogadja-e, és azok is meghozhatták ezt a döntést, sőt meg is hozták, akik Izráel körein kívül voltak.

Az edzők gyakran a rivális iskolákhoz vagy klubokhoz hasonlítják versenyzőiket, hogy ösztönözzék őket. „Ha ti is olyan keményen, erősen, kitartóan gyakorolnátok, mint ők, biztosan győznétek!” Nyilván bátorítani akarják csapatukat, erősítik a vágyaikat, nem letörik.

Jézus szintén azt akarta, hogy a saját népe is élvezze az üdvösség teljességét úgy, ahogyan mások, akik nem Izráelhez tartoztak, már megismerték azt. Szavai megbotránkoztattak némelyeket, mert olyasmiről beszélt, amit hallani sem akartak, pedig ezeket a gondolatokat már ismerniük, érteniük kellett volna.

Való igaz, hogy egyesek lelki téren is előnyökkel rendelkeznek, amit mások nem mondhatnak el magukról. Az előnyös helyzetben lévőknek azonban világosan kell látniuk: mindent Istentől kaptak ajándékba, méghozzá azért, hogy az Ő dicsőségére használják fel, ne a magukéra!

Mi a helyzet velünk? Mennyi mindent kapott egyházunk Istentől?! Miért kell először is felismernünk ezeket az áldásokat, majd pedig alázattal meglátni a velük járó felelősségeket/kötelességeket?