„SOHASEM OLVASTÁTOK…?”

Jézusnak bőven akadt dolga a vallási vezetőkkel, akik a kor legnagyobb hatalommal és befolyással rendelkező emberei közé tartoztak, de sajnálatos módon sokan közülük leplezetlen ellenségességgel viszonyultak hozzá.

Ennek ellenére minden találkozásuk alkalmával Jézus őket is igyekezett megmenteni. Nem kereste az alkalmat a vitatkozásra, mert minden ember üdvét kívánta, igaz volt ez még azokra a nagyhatalmú, befolyásos vezetőkre nézve is, akik végül halálra ítélték.

Miként mutatkozik meg Mt 12:1-16, Mk 2:23-28 és 3:1-6 szakaszaiban, hogy Jézus még akkor is megpróbált a szívükre hatni, amikor nyílt ellenségeskedéssel léptek fel ellene? Mit mondott, mit tett, aminek meg kellett volna lágyítania a szívüket, ha nem keményítik meg magukat annyira?

Érdekes, amikor ezekkel az emberekkel volt dolga, Jézus a Szentírásra és népük szent történelmére hivatkozott, aminek hatnia kellett volna a vallási vezetőkre. Közös területre, olyan dolgokra utalt, amelyeket egyaránt fontosnak tartottak. Amikor például arról beszélt, hogy a könyörületesség fontosabb a szertartásnál, a Bibliából idézett. Így próbálta rávezetni a vezetőket a törvény mélyebb értelmének felismerésére, hiszen váltig hangoztatták, hogy hőn szeretik, nagy tiszteletben tartják a törvényt.

Jézus a tisztesség és a jóindulat legelemibb szabályára hivatkozott, ami vitapartnerei számára is érthető kellett volna, hogy legyen, amikor a szombati gyógyítás kapcsán a verembe esett állat kihúzásáról beszélt. Csakhogy a Jézussal szembeni keserűségük, gyűlöletük még ezt is elködösítette.

Végezetül pedig a csodáknak kellett volna hangosan szólni a befolyásos vezetőkhöz, hogy meglássák, milyen rendkívüli Ember jött közéjük.

Könnyű visszanézve értetlenkedni e férfiak vakságán és keménységén. Viszont hogyan győződhetünk meg arról, hogy amikor mi magunk ragaszkodunk valamihez, amiből semmiképpen nem akarunk engedni, akkor ezzel nem zárjuk-e el magunkat az Istentől jövő újabb világosságtól? Miért könnyebb beleesni ebbe a hibába, mint gondolnánk?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2014. 1. negyedév

Tanítványság

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: