Milyen lelki veszélyekre mutat rá Mt 19:16-26 szakasza? Hogyan lehetnének a hasznára a hívők a ma „gazdag ifjainak”?

Különféle jogosítványokkal, képesítésekkel rendelkezett, bővelkedett az anyagi javakban, erkölcsösségéhez kétely nem fért, ráadásul határtalan volt az öntudata is. A fiatal tanítványjelölt lelkesen tudakolta a Mestertől az üdvösség receptjét. Vajon Krisztusnak ezt hízelgőnek kellett volna tartania? „Végre sikerül megtérítenünk a felsőbb osztályba tartozókat!” Nyilvánvaló volt, hogy a Mester gondolkodását nem fertőzte meg ilyesmi. Az pedig igencsak elszomorította volna, ha az ifjú kérdező elismerést várt volna. A Tízparancsolatot Krisztus az engedelmesség minimális szintjének nevezte. A gazdag ifjú talán elismeréssel gondolt önmagára, saját megítélése szerint sikeresen vette az első akadályt. Krisztus azonban más alkalommal arra szólított, hogy követői igazsága múlja felül a vallási vezetőkét. Vajon most hajlandó lesz leszállítani a szintet ennek a jelentkezőnek a kedvéért? Júdást ez kitörő örömmel töltötte volna el. Mindenkit elöntött volna a boldogság, aki a kapcsolatok javításán munkálkodott. Képzeld csak el, mennyire más képet mutat rólunk, ha tehetős támogatók csatlakoznak sorainkhoz! A lelki hiányosságok felett azonban nem lehet szemet hunyni, és nem is szabad kisebbnek feltüntetni azok jelentőségét, mert szent a jézusi küldetés. A megalkuvás nem tűrhető el. Le kell mondani minden önző kényeztetésről. Krisztus felvázolta a háromlépcsős folyamatot: Add el a vagyonodat, gondoskodj a szegényekről, kövess engem! Lelki veszélyeket rejtett ez a terület. E lehetséges tanítvány fiatal kora ellenére jelentős vagyont mondhatott magáénak. Pompás házak, gyönyörű szőlőskertek, gazdagon termő mezők, divatos ruhatár, ékszergyűjtemény, szolgák, nyájak, talán gyors, kényelmes hintók – felvillanhattak előtte e képek. Isten viszont nem engedett a feltételekből. Az ár csökkentése kérdésében sem alkunak, sem tárgyalásnak nem volt helye. Feladni mindent Jézusért, a világi nagyságot odaadni a mennyei kincsért.

„Hányan közeledtek már Krisztushoz, készen arra, hogy érdekeiket az Övével egyesítsék, és mint a gazdag ifjú, szívük mélyéről vágytak az örök életre! Amikor azonban szembesültek ennek az árával, amikor azt hallották, hogy el kell hagyniuk mindent, házakat, földeket, feleséget, gyermekeket, sőt még az életük sem lehet drága, akkor megszomorodva elmentek. Meg akarják szerezni a menny kincseit és az Isten életéhez fogható életet, ám földi kincseikről nem hajlandóak lemondani. Nem akarnak mindent feláldozni az élet koronájának megszerzéséért” (Ellen G. White cikke, The Advent Review and Sabbath Herald. 1898. április 19.).