GAZDAG ÉS ROSSZHÍRŰ

Nem minden gazdag embert övez tisztelet. Sokan egyenes úton, kemény munkával, szorgalommal tesznek szert vagyonra, Isten áldását élvezve, mások viszont kifejezetten becstelenül. Sőt ami még rosszabb, vannak, akik legális, csakhogy erkölcstelen módon jutnak pénzhez (tudjuk, hogy nem minden ütközik törvénybe, ami azért még erkölcstelen!).

Hasonlítsuk össze Mt 9:10-13, Lk 5:27-32 és 19:1-10 verseit! Milyen motiváció húzódott meg az írástudók és a farizeusok bíráló szavai mögött? Mit tanulhatunk Jézus válaszából a kegyelemről?

Jerikó, ahol Zákeus lakott, jelentős kereskedelmi központ volt, Heródes is építtetett egy palotát a városban. Földrajzi elhelyezkedése miatt vámszedő állomásként szolgált. Zákeus a körzet fővámszedőjeként könnyűszerrel megszedhette magát legálisan, a történetből azonban arra következtethetünk, hogy a kapzsiságtól hajtva átlépte a törvényesség határait. Az elszánt patrióták még a tisztességes vámszedőket is megvetették, mivel a római elnyomás kiszolgálóit látták bennük, de a Zákeushoz hasonló becsteleneket kifejezetten utálták. Máté (Lévi) hasonló tisztet töltött be Kapernaumban, Heródes Antipas fennhatósága alatt. Az emberek lényegében a római elnyomás eszközeit látták bennük, ezért árulónak, mi több, rabló árulónak tekintették őket.

Krisztust azonban ez nem tántorította el. Dacolva a társadalmi előítélettel együtt evett velük, a papok és az átlagemberek erős kritikáját kiváltva. És mivel Jézus hajlandó volt szóba állni velük, ezek a megvetett emberek végül elfogadták az evangéliumot, sőt Máté nemcsak a tizenkét tanítvány egyike, hanem az egyik evangélium írója is lett!

Nagyon óvatosnak kell tehát lennünk, hogy lelki értelemben hogyan ítéljük meg az embereket! Még ha nem minden bűn egyforma súlyú is, és a társadalom szemében bizonyos dolgok valóban rosszabbnak számítanak (méghozzá okkal), Isten előtt mindannyian egyformán állunk: szükségünk van Krisztus igazságára.

Gondoljunk néhány ismert, de megvetett (és talán méltán megvetett) emberre! Képzeljük el, mi lenne, ha alkalmunk adódna bizonyságot tenni nekik! Volna hozzá kedvünk? Mit mondanánk?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2014. 1. negyedév

Tanítványság

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: