Jézus nem jött zavarba, ha vagyonos, előkelő helyzetben lévő, híres emberekkel találkozott. Nem tekintett sértődötten a társadalom elitjére, de nem is hajbókolt előttük. A Megváltó tudatában volt, hogy az anyagi jólét nem adhat az embernek békességet, belső megelégedettséget, jó kapcsolatokat vagy komoly célokat. A leggazdagabb mágnás könnyen lehet magányosabb, üresebb és dühösebb, mint a legegyszerűbb, legszegényebb és legszerényebb keresztény hívő.

Elemezzük Jézus és Nikodémus találkozásának történetét (Jn 3:1-15)! Mely események ébreszthettek érdeklődést Nikodémusban Jézus üzenete iránt (nézzük át Jn 2:13-25 szakaszát!). Mi a jelentősége a sötétségnek? Mi volt Krisztus szavainak a lényege?

Nikodémus tanúja volt annak, amikor Isten ereje és hatalma megnyilatkozott Jézus által, ezért akart találkozni vele, de csak titokban. Jézus elzárkózhatott volna tőle azért, mert csak titkos körülmények között mert közeledni. Ő azonban senkit nem akart veszni hagyni, így kész volt elfogadni ezt a lehetőséget is, ha ezzel Nikodémust akár csak egy lépéssel is közelebb viheti Isten országához. A farizeus szegénysége lelki, nem anyagi természetű volt. Még ha bővelkedett is a világi javakban és előkelő helyet foglalt is el a társadalomban, lelkileg bizony éhezett. Nikodémus ösztönösen lázadt még a feltételezés ellen is, hogy egy hozzá hasonló, intelligens izraelitának megtérésre volna szüksége. Jézus azonban töretlenül erről beszélt, elé tárva az ítélet és a megváltás közötti, örökre szóló választás szükségességét. A megbélyegzéstől és a gúnytól tartva Nikodémus visszautasította Krisztus hívó szavát. Úgy tűnt, hogy a találkozó eredménytelen maradt. A lelki mag azonban el lett vetve, és lassan kezdett kicsírázni a farizeus szívének talajában.

„Az Úr mennybemenetele után, amikor a tanítványok szétszóródtak az üldözések miatt, Nikodémus bátran színre lépett. Vagyonát a zsenge egyház támogatására fordította, amelyről a zsidók azt hitték, hogy Krisztus halálával eltűnik. A veszély idején ő, aki korábban olyan óvatos és elővigyázatos volt, sziklaszilárddá vált, erősítette a tanítványok hitét, és rendelkezésre bocsátotta javait az evangéliumi munka elősegítése érdekében. Akik előzőleg tisztelettel hajoltak meg előtte, most csúfolták és üldözték. Evilági javak tekintetében elszegényedett, de az a hite nem fogyatkozott el, ami a Jézussal folytatott éjjeli tanácskozásból serkent” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó. 138-139. o.).