A HALÁSZEMBER ELHÍVÁSA, AKI NEM VOLT HIBÁTLAN

Az Újszövetségben Péter az egyik legnagyobb hatású tanítványként emelkedik ki. Olyan ember lett belőle, akinek a befolyása az egész emberi történelemben a legjelentősebbek közé tartozott. Nem véletlenül mondjuk, hogy Jézus az „átlagost” különlegessé tette!

Olvassuk el az alábbi igehelyeket! Ezek szerint tehát hogyan tudott Péter gyökeresen megváltozni, annak ellenére, hogy óriási hibái voltak?

Lk 5:1-11: Mivel fejezte ki Péter ebben a részben, hogy érezte: szüksége van Jézusra? Miért olyan fontos a saját életünkben is erősíteni ezt az érzést?

Mt 16:13-17: Mit árulnak el ezek a versek Péterről és a Szentlélek előtti nyitottságról?

Mt 26:75: Mit olvasunk itt, ami szintén bepillantást enged Péter szívébe, ill. megmutatja, hogyan tudta Isten felhasználni?

Jézus kétségkívül sok időt töltött Péterrel, aki így számos meghatározó tapasztalatot szerezhetett az Úrral. Péter csak egy átlagos halászember volt, méghozzá számos gyengeséggel, de a Jézus társaságában töltött idő során mélyen megtért, perszer még utána is követett el hatalmas hibákat, mint amikor háromszor is megtagadta Jézust – amire Ő előre figyelmeztette.

Amint Péter kezdte megérteni, ki is Jézus valójában, azonnal meglátta, elismerte a saját hibáit. Jézus ezért tudott türelemmel és kitartóan változtatni tanítványa jellemén, ami távolról sem volt hibátlan, és olyan emberré tette, akit szintén felhasznált a történelem menetének megváltoztatásában.

Miért kell vigyáznunk, nehogy elítéljünk egyeseket, mintha őket képtelenség lenne „megváltani”? Miért könnyű ebbe a hibába esni?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2014. 1. negyedév

Tanítványság

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: