ÁTFORMÁLJA AZ „ÁTLAGOST”

Hogyan használta fel Jézus az egyszerű, hétköznapi vágyakat és szükségleteket arra, hogy tanítványokat szerezzen, majd átformálja az emberek életét (Mt 15:32-39; Jn 2:1-11)?

Az „átlagembereknek” vannak természetes fizikai, érzelmi és társadalmi természetű vágyaik. Igénylik a fizikai táplálékot, azt, hogy az életüknek legyen valami jelentősége és barátokra is vágynak. Jézus tisztában volt ezekkel az igényekkel, és igyekezett olyan helyzetbe kerülni, hogy az egyetemes vágyak ismeretében fel tudja venni a kapcsolatot az emberekkel.

Akár a vizet változtatta musttá, akár halászembereket tett igehirdetőkké (Mk 1:16-18), specialitása volt, hogy az átlagosból különlegest hozott elő. A szolgálatát figyelők gyakran kérdeztek rá a „képesítésére” (Mk 6:3). Firtatták, hogy miért nincs, amit felmutathat. A különlegességeket keresték, miközben a szemük átsiklott azon, amit közönségesnek tartottak, és ez magában hordozta az örök veszteség lehetőségét.

Jézus azért kereste meg gyakran az átlagembereket, mert nem az önteltség jellemezte őket, hajlandóak voltak teljes egészében Istentől várni a sikert. Akiket egészen lenyűgöznek a saját talentumaik, akik saját képességeik és eredményeik bűvkörében tetszelegnek, gyakran nem érzik szükségét, hogy önmaguknál nagyobb hatalomhoz forduljanak. Végzetes tévedés! Krisztus kortársai közül sokan iskolázottak voltak, magas társadalmi pozícióba kerültek vagy hatalmas vagyonra tettek szert, a nevük mégis réges-régen feledésbe merült. Ám ma is beszélnek hétköznapi emberekről, földművesekről, halászokról, ácsokról, pásztorokról, fazekasokról, háziasszonyokról, szolgákról, akik Krisztus tanúi lettek.

Mind hajlamosak vagyunk rá, hogy felnézzünk a különösen sikeres és igen gazdag emberekre, nem igaz? Mennyire ismerjük fel ezt a tulajdonságot magunkban? Ugyanakkor mit tegyünk, nehogy megfeledkezzünk arról, hogy függetlenül a társadalmi helyzettől, hírnévtől vagy anyagi körülményektől, minden ember egyformán értékes?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2014. 1. negyedév

Tanítványság

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: