Gyermekek tanítása

SZOMBAT DÉLUTÁN

e HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 6:6-7; Zsoltár 127:3-5; Máté 18:1-6,

10-14; Márk 10:13-16; Lukács 2:40-52

„És mondának néki: Hallod, mit mondanak ezek? Jézus pedig monda nékik: Hallom. Sohasem olvastátok-é: A gyermekek és csecsemők szája által szereztél dicsőséget” (Mt 21:16)?

Miközben lelkesen prédikálunk a világnak és minden nép tagjai között igyekszünk tanítvánnyá tenni az embereket, nem szabad megfeledkeznünk egy hatalmas csoportról, a gyerekekről!

A kereszténység körében végzett, a gyerekekkel és a fiatalokkal foglalkozó tanulmányok sok mindenben eltérnek egymástól, viszont felekezetközi különbség nélkül egy dolog mindenütt kitűnik: a keresztények többsége viszonylag fiatal korban kötelezi el magát Krisztus mellett. A megtérés kisebb arányú a népesség idősebb rétegeiben. Ezt a tényt sok gyülekezetünk szemlátomást figyelmen kívül hagyja az evangelizációs tervezés idején, ugyanis forrásaik túlnyomó többségét a felnőtt lakosság elérésére fordítja. Krisztus legelső tanítványainál is azt látjuk, hogy nem tartották fontosnak a gyermekek között végzett szolgálatot. Jézus fellépett az ilyen hozzáállás ellen, és teret engedett a gyerekeknek, sőt, elsődlegességet biztosított nekik.

Éppen ezért nekünk is ezt kell tennünk!


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2014. 1. negyedév

Tanítványság

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: