IDŐT FORDÍTANI AZ IMÁDKOZÁSRA

Gondoljuk végig, hogy mi is az imádság valójában! A halált érdemlő bűnös ember képes azonnal közvetlen kapcsolatot létesíteni a világegyetem Teremtőjével, a szent Istennel.

Amikor Krisztus személyében Isten emberi testet öltött, elfogadta az emberi lét korlátait, Ő is szükségét érezte az imának. Még ha nem is ugyanolyan helyzetben állt az Atya előtt, mint mi, bűnösök, emberként szintén látta az imádság fontosságát.

Mi jellemezte Jézus személyes imaéletét (Mt 14:22-23; 26:36; Mk 1:35-37; Lk 5:15-16; 6:12-13)? Írjuk le, hogy milyen körülmények között imádkozott! Milyen tanulságokat vonhatunk le imádságainak részleteiből, mint pl. a gyakoriságából, a helyszíneiből és az idejéből?

Krisztus valóban példát adott arra, hogy milyen is az az imaélet, aminek fontosságát tanítványai lelkére kötötte. Imádkozott reggel, este, prédikáció után, prédikáció előtt, amikor csak lehetett. Kertekben, hegyeken, magányos helyeken, ahol semmi nem terelte el a figyelmét – Jézus mindenütt imádkozott. Az Atyától való térbeli elválasztottsága miatt ima által, lelkileg kapcsolódott hozzá. Krisztusban az ima lelki artériáján át áramlott az éltető lelki vér. Vajon mai követői, akiket bűnös hajlamok gyengítenek, világi gondok fojtogatnak, kudarcok keserítenek, megelégedhetnének kevesebb imával, mint Ő?

„Az ima azt jelenti, hogy szívünket feltárjuk Istennek, mint egy barátnak. Nem mintha szükséges lenne, hogy elmondjuk Istennek, kik vagyunk, mit akarunk, hanem hogy ily módon Istent a szívünkbe fogadhassuk. Az ima nem Istent hozza le hozzánk, hanem bennünket emel fel őhozzá” (Ellen G. White: Jézushoz vezető út. Budapest, 2008, Advent Irodalmi Műhely. 69. o.).

Hogyan értsük a Mk 11:22-26, Lk 11:13 és Jn 14:12-14 verseiben megfogalmazott ígéreteket? Tapasztaltuk már, amiről Jézus ezeken a helyeken beszélt? Ha igen, hogyan? És hogyan tanultuk meg elfogadni azt, ha a dolgok nem úgy alakultak, ahogy imánkban kértük, ahogy reméltük?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2014. 1. negyedév

Tanítványság

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: