Mivel Jézus a hívők példaképe, a Szentírás iránti elkötelezettségére nem elég csupán futó pillantást vetnünk.

Hogyan viszonyult Krisztus a Bibliához? Mire következtethetünk ezzel kapcsolatban Lk 4:1-12 és 16-21 verseiből?

A Krisztus pusztai megkísértéséről szóló beszámoló azt mutatja, hogy Jézus minden sátáni próbálkozást és közeledést a Szentírást idézve utasított vissza. Nem valószínű, hogy a pusztában eltöltött negyven nap alatt hozzáférhetett volna az Írás tekercseihez. Ez egyértelműen arra enged következtetni, hogy fejből idézte a Biblia jelentős részét. A pusztában Mózes írásaiból idézett, más alkalmakkor azonban a héber Szentírás egyéb részeiből merített (Mt 21:42; 22:44). Világos, hogy Krisztus alaposan ismerte az Írást.

Megfigyelhetjük: Krisztus többnek tartotta a Szentírást pusztán a kísértések legyőzéséhez és az egyéni életszentség eléréséhez kellő eszköznél. Egyértelmű volt számára, hogy az Írás az Ő személyére mutat rá. Lk 4:16-30 szakasza szerint a zsinagógában Ézsaiás könyvéből olvasott fel, majd kijelentette: a szöveg éppen arra világít rá, hogy Isten felkente Őt a foglyok felszabadítására, a szabadulás hirdetésére. Jézus tisztában volt vele, hogy messiási próféciát teljesít be. Következésképp nemcsak azt értette, hogy a Biblia rá mutat, hanem a beszédeiben már szolgálata korai szakaszában Ő is önmagára mutatott az Igéből.

Fontos ismerni a Bibliát, ez azonban önmagában még nem elég. A legnagyobb teológusok némelyike nem is volt hívő keresztény. Tehát meg kell kérdeznünk magunktól: Hogyan lehetünk biztosak abban, hogy a Biblia kutatása és olvasása nyomán jobban megismerjük Jézust és azt, amit értünk tett? Hogyan formálhatja át az életünket a Biblia tanulmányozása?