SZOMBAT DÉLUTÁN

e HETI TANULMÁNYUNK: Máté 5:17-39; 12:3-8; Lukács 4:1-12; 24:13-32;

Apostolok cselekedetei 1:16-20

„Ti azért kutatjátok az Írásokat, mert azt gondoljátok, hogy azokban van az örök életetek: pedig azok rólam tesznek bizonyságot” (Jn 5:39, új prot. ford.).

Az angol Terry Herbert egy ócskapiacon vásárolt fémdetektorral egy farmer földjén elásott, arannyal borított, angolszász fegyverzetre és ezüst műtárgyakra bukkant. Becslések szerint a lelet pénzbeli értéke meghaladta az 5 millió amerikai dollárt.

Mint amikor valaki kincset keres a talajban por, kövek és szemét között, nekünk is vigyáznunk kell, nehogy bármi megakadályozza, hogy rátaláljunk az igazi kincsre, Jézus Krisztusra. Az örökkévaló kincs után kutatva a farizeusok és a szadduceusok egyaránt „beleásták” magukat az ősi szent iratokba. Sajnálatos módon azonban alapvetően félreértelmezték a kincs helyét mutató térképet, a Szentírást, így nem is találták meg a legfontosabbat, Jézust.

A tanítvánnyá tétel módszertárába Jézus kimondottan és burkoltan is beépítette a Szentírást. A szó legigazibb értelmében vett „kincskeresés” a prófétai írásokban gyökerezett, amelyek egyaránt Jézusra mutattak, így ha valaki nem találja meg Őt, célt téveszt. Ez tehát azt jelenti, hogy miközben tanítvánnyá akarjuk tenni az embereket, minden igyekezetünknek végeredményben Jézusról kell szólnia és arról, amit értünk tett.