AZ ISTENTISZTELET ÉS A KÖZÖSSÉGI ÉLET KÖZPONTJA

Olvassuk el 1Kir 8:31-53 verseit! Milyen további részleteket tudhatunk meg ebből a szakaszból a szentély szerepéről?

Az újonnan épült templom felszentelési szertartásán Salamon király a szent helyen elmondható imádság hét fajtáját említette. E hét utalás is jelzi a templom sokféle feladatát az izraeliták életében. Ott kereshettek bűnbocsánatot (30. vers), tehettek esküt (31-32. vers), könyöröghettek az Úrhoz vereség után (33-34. vers), imádkozhattak szárazság idején (35-36. vers) vagy egyéb csapások bekövetkeztekor (37-40. vers). A templomban az idegenek is imádkozhattak a (41-43. vers), ill. ott adhatott hálát a nép a győzelemért (44-45. vers).

Istennek az volt a terve, hogy háza „imádság házának hivatik minden népek számára” (Ézs 56:7). Ezt világosan mutatja az is, hogy Salamon előre látta, amint az izraeliták egész népe az idegenekkel együtt imádkozik a templomban.

Izráelben a szentélyt tekintették szinte minden tevékenység ideológiai központjának. A vallás nem a hívő életének egy része volt, még csak nem is a legfőbb része, hanem maga az élete! Ezek szerint milyen szerepet kell a hitnek kapnia az életünkben?

Amikor az emberek valamilyen ügyben tanácsot, ítéletet kértek vagy megbánták bűneiket és bocsánatra vágytak, a szentélybe mentek, ami az egész életük központja volt Izráel pusztában eltöltött évei idején. Amikor Isten közölni szeretett volna valamit népével, azt a szentélyben tette (2Móz 25:22). Éppen ezért nevezték így: „a gyülekezet sátora” (lásd pl. 3Móz 1:1).

Gondoljunk saját imaéletünkre! Mennyire mély, mennyire gazdag? Mennyire erősíti a hitünket, változtatja meg az életünket? Talán először erre a kérdésre keressük a választ: Mennyi időt töltök imádsággal?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2013. 4. negyedév

A szentély

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: