TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA

Ellen G. White: Előtted az élet. Nevelés. Budapest, 1992, Advent Kiadó. „Az eljövendő világ iskolája” c. fejezet, 297-305. o.; A nagy küzdelem. Budapest, 1985, H. N. Adventista Egyház. „A küzdelem véget ér” c. fejezet, 597-602. o.

„Sokan attól félve, hogy az eljövendő örökség túlságosan anyagi jellegűnek tűnik, azokat az igazságokat is elspiritualizálják, amelyek otthonukként emlegetik örökségünket. Krisztus – amint tanítványainak ígérte – azért ment el, hogy Atyja házában lakóhelyet készítsen számukra. Akik hisznek Isten Igéjének tanításaiban, azok tudnak a mennyei lakóhelyekről. De még ’szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik Őt szeretik’ (1Kor 2:9). Az emberi nyelv alkalmatlan arra, hogy megfogalmazza az igazak jutalmát. Csak azok fogják tudni, hogy milyen, akik meglátják. Véges elme képtelen felfogni, hogy milyen dicsőséges lesz a mennyei Éden” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 1985, H. N. Adventista Egyház. 599. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Vajon miért fontos megértenünk, hogy Isten mennyei szentélye valóságos hely? Ugyanakkor miért kell óvakodnunk attól, hogy részleteiben egymáshoz hasonlítgassuk a földi és a mennyei templomot?

2) A csoportban időzzünk el annál a gondolatnál, hogy a gyülekezet is „szentély”. Hogyan értelmezzük ezt a fogalmat? Gyülekezetként hogyan tudunk jobban eleget tenni ennek a szerepnek?

3) „Nem tudjátok-é, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke lakozik bennetek? Ha valaki az Isten templomát megrontja, megrontja azt az Isten. Mert az Istennek temploma szent, ezek vagytok ti” (1Kor 3:16-17). Mit tanítanak ezek az igék, és hogyan alkalmazhatjuk tanításukat életünkben?

4) „Papok” vagyunk, és Jézus második eljövetele után is papi szerepünk lesz – gondolkodjunk még erről! Milyen feladatot jelent ez most, és mit fog jelenteni Jézus visszajövetele után? Csupán a „papok” szó használata hogyan utal a szentély fogalmának fontosságára a megváltási tervben?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2013. 4. negyedév

A szentély

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: