A MEGÍGÉRT ERŐ

Nagyszerű ígéret is járul Krisztus misszióparancsához Mt 28:18-20 verseiben. Mi ez az ígéret, mit jelent gyakorlatilag és hogyan találunk benne vigaszt? Miért olyan fontos számunkra?

A tanítványok nem a saját erejükből, hanem Krisztus erejével hirdették az üzenetet. Pál szerint néhány rövid év kellett hozzá, hogy az evangéliumot hirdessék „minden teremtménynek az ég alatt” (Kol 1:23). Némelyek talán kérdésesnek látják, hogy mi is a pontos jelentése Pál szavainak, viszont tagadhatatlan az a hatás, amit az evangélium gyakorolt az I. századi társadalmakra: megváltoztatta a világot. Krisztus megígérte a tanítványainak, hogy elküldi „az én Atyámnak ígéretét; ti pedig… felruháztattok mennyei erővel” (Lk 24:49). A Megváltó még ezt is hozzáfűzte: „Hanem vesztek erőt, minekutána a Szentlélek eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig” (ApCsel 1:8).

Ha mégoly hatalmasnak tűnik is a feladat, Isten ígérete biztos. Jézus kijelentése ígéret: „És az Isten országának ez az evangéliuma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jő el a vég” (Mt 24:14). Talán lehetetlennek látszik az evangélium hirdetése az egész világon, ám Isten hatalma az összes akadályt legyűri. A földön még Urunk visszatérése előtt minden embernek megfelelő alkalma lesz meghallani és megérteni Isten szeretetének és igazságának üzenetét (lásd Jel 18:1).

„Láttam a mennyben angyalokat fel-alá járni, s hol leszálltak a földre, hol újra felszálltak a mennybe; különösen fontos eseményre készültek elő. Majd láttam, hogy egy hatalmas angyal megbízást kapott, hogy leszálljon a földre és egyesítse hangját a harmadik angyaléval és adjon nagyobb erőt és súlyt üzenetének. Ez az angyal nagy hatalmat és dicsőséget nyert, s midőn alászállt a földre, dicsősége beragyogta azt” (Ellen G. White: Tapasztalatok, látomások, lelki ajándékok. Budapest, 1942, A Magyarországi Bibliakövetők Felekezete. 239. o.).

Isten mindenképpen befejezi művét. Kitölti Lelkét hatalmas erővel és elvégzi azt, ami emberi tervezés szerint lehetetlennek tűnik.

Hogyan tehetünk eredményesebben bizonyságot az Úrról környezetünkben? Vagyis mivel járulhatunk hozzá Mt 24:14 teljesüléséhez?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2013. 3. negyedév

Ébredés és reformáció

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: