SZÉTHÚZÁS HELYETT MEGBOCSÁTÁS

Mi a megbocsátás? Igazolja annak a magatartását, aki rettenetesen megbántott vagy ártott nekünk? Vajon a megbocsátás függ a vétkes fél bocsánatkérésétől? Mi a helyzet akkor, ha nem érdemel bocsánatot, akire megharagudtam?

Hogyan világítanak rá a megbocsátás bibliai jelentésére a következő igeszakaszok? Lk 23:31-34; Róm 5:8-11; 2Kor 5:20-21; Ef 4:26-30

Krisztus tette meg a kezdő lépést azért, hogy megbékéltessen önmagával. Az „Istennek jósága” indít megtérésre (Róm 2:4). Még bűnösként Krisztusban békélünk meg Istennel. Megtérésünk és bűneink bevallása önmagában nem teremt megbékélést, ezt a kereszt biztosította, a mi részünk pedig az, hogy elfogadjuk, amit az Úr értünk tett.

Igaz, nem részesülhetünk a bűnbocsánat áldásaiban bűneink megvallása nélkül, ez viszont nem azt jelenti, hogy a beismerés vált ki bocsánatot Istenben, hiszen a szívében mindig is ott volt a megbocsátás. Bűneink bevallása tehát minket tesz képessé arra, hogy elfogadjuk Isten bocsánatát (1Jn 1:9). Rendkívül fontos megvallani bűneinket, nem mintha ettől változna Isten hozzáállása irántunk, inkább a mi viszonyulásunkat változtatja meg iránta. Amikor meghajlunk a Szentlélek meggyőző ereje előtt és megtérünk, megvalljuk bűneinket, megváltozunk.

A megbocsátás a saját lelkiállapotunk miatt is különösen fontos. Ha nem bocsátunk meg annak, aki megbántott, még ha érdemtelen is rá, nekünk jobban fájhat, mint neki. Amikor valaki megbántott és csak egyre gyűl benned a fájdalom, mert nem bocsátasz meg, engeded, hogy még tovább gyötörjön.

A megbocsátás azt jelenti, hogy már nem kárhoztatom a másikat, mert Krisztus sem kárhoztat engem többé. Szó sincs arról, hogy ez igazolná a másik viselkedését. Azért békülhetünk meg valakivel, aki ártott nekünk, mert bűnös létünkre Krisztus bennünket is megbékéltetett magával. Azért bocsáthatunk meg, mert Isten nekünk is megbocsátott. Azért tudunk szeretni, mert Isten szeret minket. A megbocsátás választás kérdése. Dönthetünk úgy, hogy megbocsátunk a másik tettei és magatartása ellenére is. Ez az igazi jézusi lelkület.

Hogyan segíthet a megbocsátásban, ha arra gondolunk, hogy Krisztus nekünk is megbocsátott?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2013. 3. negyedév

Ébredés és reformáció

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: