TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

„Senki ne mondja azt, hogy az embernek alig vagy egyáltalán nincs tennivalója a győzelem fontos munkájában, mert Isten semmit nem tesz érte a saját közreműködése nélkül. Azt se mondd, ha már mindent megtettél, ami rajtad állt, hogy Jézus majd segíteni fog. Krisztus kijelentette: ’nálam nélkül semmit sem cselekedhettek’ (Jn 15:5). Elejétől végig együtt kell működnünk Istennel. Ha a Szentlélek nem hatna a szívünkre, minden lépésnél megbotlanánk és elesnénk. Az ember egyedüli erőfeszítései értéktelenek, de a Krisztussal való együttműködés győzelmet jelent… Ne keltsük senkiben azt az érzést, hogy alig vagy egyáltalán semmi tennivalónk nincs! Tanítsuk meg az embereket együttműködni Istennel, hogy így sikeresen győzelmet arathassanak” (Ellen G. White: A New Life. 38-39. o.).

„Minden igazi engedelmesség a szívből származik. Krisztusnál is az engedelmesség a szív ügye volt. Ha egyetértünk Krisztussal, akkor Krisztus is azonosítja magát gondolatainkkal és céljainkkal. Így vegyül össze szívünk és elménk összhangban Krisztus akaratával, hogy amikor neki engedelmeskedünk, akkor tulajdonképpen nem teszünk mást, csak azt, hogy eleget teszünk saját indítékainknak. Megtisztított és megszentelt akaratunk Krisztus szolgálatának a végzésében találja majd meg legnagyobb örömét. Mikor megismerjük Istent, mivel éppen az a kiváltságunk, hogy megismerhetjük Őt, akkor életünk a folytonos engedelmesség élete lesz. Krisztus lényének az értékelése, megbecsülése által az Istennel való közösség útján a bűn gyűlöletes lesz számunkra” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó. 574. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) A keresztény életében akkor lesz fejlődés, ha kéri Isten ígéreteit és elhiszi, hogy Ő megtesz mindent, amit megígért. Milyen ígéreteket találunk a következő versekben: Róm 8:31-39; Fil 4:13; Jak 1:5-8; 1Jn 1:7-9? Hogyan tanulhatjuk meg elhinni és igényelni az ígéreteket? Milyen döntésekre van ehhez szükség?

2) Foglalkozzunk még azzal a gondolattal, hogy „félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti idvességteket” (Fil 2:12)! Beszéljük meg a csoportban, hogy mit jelent ez a kifejezés az egyedül hit általi megváltás összefüggésében! Mitől kell félnünk, rettegnünk?

3) Mikor fordult elő utoljára, hogy Péterhez hasonlóan őszintén megfogadtunk valamit Istennek, mégsem tudtuk megtenni? Mit tanultunk abból a hibából? Milyen bibliai elvek segítenek elérni a megígért győzelmet?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2013. 3. negyedév

Ébredés és reformáció

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: